Barcelona: Messi kiakadt a Barca egyik vezetőjére

2013.12.20. 12:22
null
A Buenos Airesben rehabilitációját végző Messi szópárbajba keveredett Javier Fausszal (Fotó: Reuters)
Lionel Messi, a Barcelona négyszeres aranylabdás labdarúgója kissé ingerülten reagált klubja gazdasági vezetőjének minapi nyilatkozatára, amely az ő esetleges fizetésemelésére vonatkozott.

Javier Faus, a Barcelona gazdasági ügyekért felelős alelnöke néhány napja újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy semmi sem indokolja Lionel Messi februárban megkötött, 2018-ig érvényes szerződésének „feljavítását”. Messi azt nehezményezi, hogy Faus szavai azt sugallták, mintha ő fizetésemelést kért volna.

„Ez az úriember semmit sem ért a futballból – mondta Messi a katalán RAC1 rádiónak. – Úgy kezeli a Barcelonát, mint egy közönséges gazdasági vállalkozást, holott a világ legjobb labdarúgóklubjáról beszélünk. Amelyet szerintem lehetőség szerint a legjobb vezetőknek kellene irányítaniuk. Valójában sem én, sem a környezetem nem vetette fel, hogy új szerződésre lenne szükség, és ezt ő (Faus) nagyon jól tudja.”

Cristiano Ronaldo (Real Madrid) nemrégiben kötött új szerződése és a nyáron Barcelonába igazoló Neymar magas fizetése miatt szegezték neki Fausnak a Messi esetleges újabb fizetésemelésének időszerűségét firtató kérdést.

Legfrissebb hírek

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

Milyen tortát kapott Messi a 39. születésnapjára? – fotó

Foci vb 2026
2026.06.24. 18:30

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49
Ezek is érdekelhetik