Barca: Neymar Messiről, a csapatról és a városról is beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.06. 19:00
Az FC Barcelona 21 éves brazil válogatott támadója, Neymar szerint nem változott meg a játékstílusa az együttesnél, nagyon tiszteli a négyszeres aranylabdás Lionel Messit, és nagyon élvezi az életet a katalán városban.
„Én ugyanaz vagyok, mint aki mindig voltam, nem vagyok visszafogottabb – mondta Neymar, aki élvezi új csapata szemléletét. – A Barca nagy szabadságot ad a támadásban, csakúgy, mint a korábbi klubom, valamint a válogatott is. Mióta Felipe Scolari megérkezett a nemzeti csapat élére, feladatommá vált, hogy a szélső hátvéddel maradjak, és a Barca stílusának fontos része az, ahogy a labdavesztés után nyomást gyakorlunk az ellenfélre. Ez olyan dolog, amit beépítettem a játékomba, és dolgozom rajta, hogy minél jobban menjen.”

„Együtt játszani Lionel Messivel? Ő külön szint. Csodálom, és nagyon tisztelem őt. Sorozatban négy alkalommal választották a világ legjobb játékosának, és mindene megvan hozzá, hogy ismét nyerjen” – magasztalta csapattársát a brazil támadó.

„A célom, hogy a világ legrangosabb sorozataiban játsszak, és pont ezt teszem a Barcánál. Lépésről lépésre egyre jobban összeszokom a csapattársakkal. Az életem Barcelonában nyugodt, imádom, ahogy a dolgok zajlanak. Nagyon bírom a várost, a csapatot és az embereket, akikkel együtt dolgozom. Minden adott ahhoz, hogy minden tökéletes legyen” – zárta mondandóját Neymar.
Legfrissebb hírek

Neymar sérülése súlyosabb a vártnál, az idényben már nem játszik

Minden más foci
2025.11.26. 10:15

Messi volt a főszereplő, a Miami fölényes sikerrel jutott főcsoportdöntőbe az MLS-ben

Minden más foci
2025.11.24. 08:54

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2025.11.14. 20:03

Ancelotti: A hatodik címért megyünk Amerikába

Foci vb 2026
2025.11.13. 14:04

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
2025.11.12. 10:22

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 17:10

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 13:26

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
2025.11.09. 08:25
Ezek is érdekelhetik