Real: az elnök június 3-án akarja bejelenteni Ancelotti érkezését

2013.05.24. 07:18
Bár még elvi megállapodás sem született, a Marca információi szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának elnöke, Florentino Pérez hivatalosan június harmadikán készül bemutatni az együttes új vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit.

Amint arról korábban már több alkalommal is beszámoltunk: az olasz tréner a napokban közölte párizsi munkaadóival, hogy szerződésének lejárta előtt egy évvel, azaz idén nyáron távozna, a PSG-nél azonban minden szinten ragaszkodnak a bajnoki címet szerző, BL-negyeddöntős gárda szakmai irányítójához.

Egyelőre patthelyzet alakult ki, miközben Madridban már a B-terven törik a fejüket arra az esetre – ez lenne Jupp Heynckes, aki viszont inkább visszavonulna –, ha Ancelotti mégsem tud „kiszabadulni” Párizsból.

A bemutatás a madridi elnökválasztás és a bajnoki záróforduló másnapján történne meg – az Osasuna látogat a Bernabéuba –, ráadásul Zinedine Zidane ismét tűzközelbe kerülne. A klub korábbi francia klasszisa José Mourinho idejében volt már összekötő az öltöző és az elnök között, de a portugál szakember ezt nem igazán nézte jó szemmel, így Zidane feladatköre megszűnt. Most viszont ismét életbe léphet.

A spanyol sportnapilap Pérez előző elnöki színre lépésével von párhuzamot: a sportvezető 2009-ben 250 millió euróért erősítette meg a keretet, akkor érkezett Kaká, Cristiano Ronaldo, Benzema, Xabi Alonso, Arbeloa, Albiol és Granero.

Legfrissebb hírek

Brazília és Marokkó a favorit, először jutnának tovább a skótok – bemutatjuk a C-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.02. 14:21

Ancelotti: Jól halad Neymar felépülése

Foci vb 2026
2026.05.31. 11:14

Ováció a sajtótájékoztatón, népünnepély az utcákon – így fogadták Neymar beválogatását Brazíliában

Foci vb 2026
2026.05.19. 12:40

Ancelotti: Csak Neymaron múlik, mennyit játszik a vb-n

Foci vb 2026
2026.05.19. 10:46

Carlo Ancelotti a 2030-as világbajnokságig brazil szövetségi kapitány marad

Minden más foci
2026.05.14. 19:48

Ancelotti: Neymar sokat javult, mindenki szereti őt, de a döntés az enyém

Foci vb 2026
2026.05.13. 11:01

Neymar bekerült, Estevao kimaradt – kihirdette a brazilok bő vb-keretét Ancelotti

Foci vb 2026
2026.05.12. 10:55

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
2026.05.01. 12:14
Ezek is érdekelhetik