Fabregas: A Barca-drukkerek szigorúbbak velem, mint másokkal

Vágólapra másolva!
2013.03.07. 19:44
null
A saját nevelésű, az Arsenaltól 34 millió euróért visszavásárolt Fabregas szerint vele szemben kritikusabbak a Barca-drukkerek (Fotó: Reuters)
Fontos mérkőzés vár a Barcelona labdarúgócsapatára a Bajnokok Ligájában: a jövő héten játssza le a Milan elleni 0–2-ről induló nyolcaddöntő hazai visszavágóját. A bajnokságban toronymagas favoritnak számító listavezető gödörben van – az olaszok után a Real Madrid a kupában és a bajnokságban is legyőzte –, az együttes egyik kiválósága, Cesc Fabregas beszélt saját maga és csapata teljesítményéről.

 

„Amikor komplett a keret, akkor szinte sohasem vagyok kezdő, de a ha a szükség úgy hozta, mindig lehetett rám számítani" – mondta Fabregas, aki talán a világ bármelyik futballcsapatában biztos kezdő lenne. Kettő kivételével, ez pedig pechjére éppen a Barcelona és a spanyol válogatott.

„Erősebbnek és jobbnak érzem magam, mint korábban, a fontos pillanatokban megálltam a helyem. Megértem azonban a Barcelona drukkereit, hogy velem kapcsolatban szigorúbbak, mint a csapattársaimmal. Amikor nekem van egy rossz meccsem, akkor tíz jó kell tőlem, hogy visszaszerezzem a bizalmukat."

Erre jó lehetőség lesz kedden a BL-ben, amennyiben megkapja a bizalmat a csapat ideiglenes irányításával megbízott szakembertől, Jordi Rourától.

„Kedden a legfontosabb mérkőzés vár ránk, mindannyian abban bízunk, hogy képesek vagyunk kiharcolni a továbbjutást. Kicsit igazságtalannak érzem viszont, hogy három mérkőzést követően kételkedni kezdtek a csapatunkban. A futball nem ennyire egyszerű. Semmi sem ér véget három meccsel, és semmi sem kezdődik el három meccsel."

A játékos a Milan elleni találkozóval kapcsolatban konkretizált is.

„Ha nem használjuk a fejünket a játékban, annak rossz vége lesz. Óvatosnak kell lennünk, mert ha újabb gólt kapunk, akkor már négyet kell rúgnunk a továbbjutáshoz. Emlékezhetünk a Chelsea elleni BL-elődöntőnkre. Bízzanak a csapatunkban!"

Fabregas beszélt csapattársairól, Lionel Messiről és Víctor Valdésról is. A középpályás az argentin gólzsákot – aki talán mindannyiuk közül a leglátványosabban szenvedett az ominózus három meccsen – nem látja szomorúnak, a madridi bajnoki lefújását követően a játékvezető verbális inzultálásáért kiállított, majd ezért négy meccsre eltiltott spanyol kapus tettét pedig megérti. Mint mondta: alkalmanként bárki képes elveszíteni az önuralmát. De ahogy a barátok sem tagadják meg ilyenkor egymást, úgy a profik sem. A klubnak kell döntenie, hogy szankcionálja-e a hálóőrt – a döntés elleni fellebbezést mindenesetre már benyújtották a katalán vezetők –, nekik pedig az a feladatuk, hogy nélküle álljanak helyt a soron következő négy bajnokin.

Legfrissebb hírek

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik