Spanyolország: Messi még az út feléig sem jutott el - Valdano

Vágólapra másolva!
2013.02.18. 18:10
Jorge Valdano, a sikeres játékos, edző, igazgató, szakkommentátor és író munkásságát nem kell bemutatni, hiszen szinte mindent elért, amit a labdarúgásban el lehetett. A „Poéta", mert ez a beceneve, exkluzív interjút adott Farkas Norbertnek, a Sport Tv utazó riporterének.

Jorge Valdano szinte mindent elért, amit futballpályán el lehet. 1986-ban világbajnoki címet szerzett, majd játékosként, edzőként és sportvezetőként is szolgálta a Real Madridot. A blancók futballistájaként két bajnoki címet és két UEFA-kupát nyert, majd trénerként is bajnoki elsőségre vezette csapatát, és még Raúlt is ő dobta be a mély vízbe. Ezután lett általános igazgató, majd elnöki vezérigazgató a királyi gárdánál. Utóbbi pozíciójáról José Mourinho miatt mondott le, ekkor került utoljára a lapok címoldalára. Azóta sem tétlenkedik, szakkommentátor, publikál, és saját cégét vezeti. Bőven volt miről mesélnie Farkas Norbertnek.

Az 1986-os világbajnoki címben szerinte neki is nagy érdemei voltak. Maradona gólja után ugyanis ő vette ki a kapuból a labdát. „Igen, ez így volt, és talán nagyobb tisztelet is kijárt volna nekem. Na jó, ez vicc volt. Maradona rúgta be, én meg kiemeltem a kapuból. Ez is valami, nem? Abban a pillanatban azon nyomban arra gondoltam, Maradona a jól megérdemelt helyére került, oda, Pelé mellé, a trónra. Tudja, néha szükség van arra, hogy a futballista olyan hatást érjen el, amitől az egész világ megszédül, és Maradonának nagy szüksége volt egy ilyen gólra, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen a polémiáknak és meggyőzze az összes kétkedőt. Azt hiszem, hogy abban a pillanatban ő is csak arra gondolhatott, hogy végre a legnagyobbak között is a legnagyobbként fogják emlegetni" – emlékezett vissza Jorge Valdano a nagy pillanatra és egykori csapattársára a Sport Tv kamerája előtt.

Elkerülhetetlen a kérdés egy argentin származású, ámde Spanyolországban is nagy karriert befutó egykori játékos esetében, hogy vajon szerinte Messi felért-e már Maradona szintjére. „Nálam x, és ezzel Messit dicsérem, minthogy Maradona már befejezte, és Messi még az út feléig sem jutott el. Már annak is hatalmas értéke van, hogy úgy vetünk össze valakit Maradonával, hogy nem látjuk a pályafutása végét" – vélekedik a szakember, de talán nehezebb volna a döntés, ha már Messi is világbajnoki címmel a zsebében ontaná a gólokat a válogatottban és a Barcelonában egyaránt, hiszen Valdano már tudja, milyen fenn a csúcson a legeslegjobbnak lenni.

„Az az érzés, hogy feljutottál a csúcsra, egyetlen másik benyomással sem ér fel. Az ember a világbajnoki címről álmodozik, és amikor megnyeri, eljut a tudatáig, hogy megvan, úgy érzi, a haja a felhőket súrolja. Végig ezt az álmot dédelgettem, felveszem magamra az argentin válogatott mezét, és megnyerem a világbajnokságot. Már a pályafutásom végén jártam, amikor világbajnokságot nyertem, és ekkor éreztem úgy, hogy teljes az életem. Realizálódtam".

A Jorge Valdanóval készült teljes interjút kedd este 19 órától a Sport1 Fieszta című műsorában láthatják

Legfrissebb hírek

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08
Ezek is érdekelhetik