Real Madrid: Diego López lesz Casillas helyettese

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 22:33
null
A Villarrealnál is megforduló Diego López nagy lehetőséghez jutott Casillas sérülésével (Fotó: Action Images– archív)
Spanyol sajtóforrások szerint a Real Madrid két-három hónapra kidőlt kapusának, Iker Casillasnak utóda a királyi klub korábbi futballistája, Diego López lesz. A 31 esztendős kapuvédő a Sevillától érkezik, négymillió euróért.

 

Mint pénteken, műtétje után kiderült, Casillas három hónapot is kihagyhat, így rutinos kapust kellett igazolnia a klubnak. A sajtó több válogatott játékos nevét is felvetette (róluk bővebben itt olvashat), végül az a döntés született, hogy visszavásárolják egykori kapusukat, Diego Lópezt.

Az egyszeres válogatott futballista 2000-ben került a Realhoz a Lugótól, és 2007-ben, hétmillió euróért vette meg a Villarreal. A „sárga tengeralattjárótól” a kiesés után a nyáron a Sevilla csapott le rá, 3.5 millió euróért, most ennél nem sokkal többért kerül vissza a fővárosba.

López 2017 nyaráig írt alá régi-új kenyéradójához.

 

Legfrissebb hírek

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:44

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik