Visszavonult Blázsovics Péter válogatott röplabdázó

2024.06.26. 12:26
Blázsovics Péter visszavonul (Fotó: Földi Imre, archív)
Visszavonult Blázsovics Péter válogatott röplabdázó, aki április közepén a DEAC edzésén rosszul lett, összeesett, és egyik társának gyors beavatkozása mentette meg az életét.

„Jól vagyok, már itthon lábadozom. A kórházban beültették az ICD-készüléket, amit eleinte nehéz volt megszokni, de már kezdek megbarátkozni vele. A kardioverter defibrillátorral itthon nem lehet versenyszerűen sportolni, bár állítólag lehetne speciális engedélyt kérni” – nyilatkozta szerdán a debreceni klub honlapján a sportoló.

Hozzátette, már nem szeretne játszani, mert félelem és aggodalom lenne benne.

„Aggódnék, mi lenne, ha mondjuk eltalálná a labda a készüléket. Emellett azt sem akarom, hogy a családom újra átélje azt, ami tavasszal történt” – magyarázta.

Hozzátette, sok vizsgálaton vett részt – és hamarosan vár rá egy teljes terheléses vizsgálat –, de egyszer sem találtak rendellenességet, ezért is rejtély, mi történhetett áprilisban.

Blázsovics az utóbbi idényben Szlovéniában játszott, előtte pedig hat évig volt a Kazincbarcika szélső ütője. A DEAC-ot csak a következő szezontól erősítette volna.

A sportoló életét a DEAC feladója, Árvai Péter mentette meg, aki korábban két és fél évig dolgozott a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikáján, jelenleg a Berettyóújfalui Campus neurológusa, emellett pedig feltalálóként a hasonlóan hirtelen rosszullétek gyors diagnosztizálásán dolgozik.

„Életre szóló barátságot kötöttünk, gyakran váltunk egymással üzeneteket, továbbá tervben van, hogy találkozunk valahol. Nem tudom neki elégszer megköszönni, amit értem tett. Az biztos, bármiben számíthat rám. Április 10-e a második születésnapom lett, és abban bízom, hogy minden évfordulón tudok koccintani vele” – nyilatkozta Blázsovics.

Mivel már megszerezte a B-licencet, szeretne edzőként tevékenykedni. Jelenleg is sportszervező szakos egyetemi hallgató, korábban pedig elvégzett egy sportszervező-menedzser képzést.
 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
13 órája

Kosárlabda: a DEAC megvédte a bajnoki címét a junior fiúknál

Utánpótlássport
2026.04.26. 19:22

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

Férfi kosárlabda NB I: a DEAC fel szeretné tenni a pontot az i-re

Kosárlabda
2026.04.21. 09:22

Könnyed győzelemmel kezdte a negyeddöntőt a Pénzügyőr a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.26. 18:50

Erste Liga: egyetlen, hosszabbításos gól döntött, elődöntős a DVTK

Jégkorong
2026.03.22. 21:22

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08
Ezek is érdekelhetik