Nem akarok teologizálni ezen alkalommal, de talán érdemes azon elgondolkodni, vajon milyen szezont futott volna a Real Madrid, ha nem veszi le címeréből a keresztet, csak azért, hogy a muzulmán országokban is több mezt tudjon eladni. Lehet, az ellenállhatatlan Barcelona ellen akkor sem lett volna esélyük, de talán szebben és méltóságteljesebben vehették volna át az ezüstérmet. A kereszt ereje megmutatkozott idén Madridban: széthúzás, csapategység hiánya, veszekedések, balhék, idegösszeroppanások és sikertelenség jellemezte a Real szezonját. Ez nem lehet véletlen. Istent nem lehet kiiktatni az életünkből, egyszerűen nem élhetünk nélküle. Szerintem a Duna áradásához is van némi köze a bűnös, istentelen életvitelünknek – az Ószövetségben Isten egy árvízzel eltörölte az embert, akit alkotott, és megbánta, hogy megteremtette (Ter 6,6). Minket talán nem fenyeget ez a veszély, de amikor Éjjel-nappal Budapest szintű műsorokat nyomatnak a tévéink éjjel-nappal, ami csak az erőszakról, erkölcstelenségről és primitívségről szól, talán érthető lenne a büntetés részéről. Madridban új időszámítás kezdődik, de talán mindenki jobban járna, ha visszakerülne a címerre a kereszt… Bár nem csak Hispánia, hanem talán az egész földkerekség két legnépszerűbb csapata a Barcelona és a Real Madrid, nem szűkíthetem le a kört, hiszen másik 18 együttes is szerepel a Ligában. Az angol és a német összefoglaló után nézzük, mi történt Afganisztánban a spanyoloknál!
Hasta la vista, José!
Jose Mourinho, a „Speciel One”, kétszeres BL győztes és az egójáról is ismert sztáredző istenként és megváltóként érkezett három éve Madridba. S most hogyan távozott? Nehéz megítélni, vajon mennyire is volt sikeres a Mourinho-korszak. Első évében ugyan belefutott még egy csúnya barcelonai maflásba (0-5, valami ilyen érzésről énekelhet az Edda Hűtlen című számában: „Amíg él, el nem felejti, hogy a múltat ki nem tépheti szívéből…”), a kupadöntőben már legyőzte a gránátvörös-kékeket, így trófeával kezdett. A következő szezon aztán szinte tökéletesre sikeredett: otthon rekordpontszámmal (100) és rekordgóllal (121) sikerült letaszítani a trónról a Barcát, a Madrid örömfocit játszott – de a BL-ből való elődöntős kiesést rosszabb volt nézni, mint az államvizsga-tételeket (na jó, azt semmi nem múlja alul). Mourinho első taktikai malőrje volt ez a kispadon, de közel sem az utolsó. Miután Münchenben egy bizakodásra okot adó 2-1-es vereséggel zártunk, Ronaldo gyors duplája után pedig már negyedóra után padlóra küldtük a németeket a Bernabeuban, gyorsabban talpra álltak, mint az a másnapos, aki a munkahelyére érkezve izomból lefejeli a lengőajtót. A Madrid ráült az eredményre, nem akart játszani, Jose pedig ezt a párharcot nagyon csúnyán benézte. Bár valószínűleg azzal nem spekulált, hogy ex-Aranylabdásai is inkább Neuert választják büntetőjük célpontjaként, Ramos pedig a lelátó 68. sorában ülő szőke cicababát célozza – végül az Atletico Madrid stadionjában landolt a bőrgolyó. A harmadik szezonja az ezüstérem ellenére a Ligában csapnivalóra sikerült, a Barca nagyjából februárban letudottnak tekinthette a bajnokságot. Ezzel nem is lenne baj, Madridban a kimondott cél a BL győzelem volt. Nos, egy meglehetősen nehéz ősz és egy pokolinak ígérkező United csörte után Fortuna hiába volt kegyes a habfehérekkel, és sodorta az útjukba a Galatasarayt, majd az elődöntőben a legkönnyebben verhetőnek gondolt (???) Dortmundot, Klopp tanítványai gyakorlatilag elfogyasztották uzsonna gyanánt az egész csapatot, és még csak meg sem feküdte a gyomrukat.
A király meztelen...
