Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

T. Z.T. Z.
2026.04.12. 22:48
null
Denzel Dumfries és Marcus Thuram is duplázott a Como ellen (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójának vasárnapi rangadóján az Internazionale kétgólos hátrányból állt fel, és kiváló mérkőzésen győzött 4–3-ra a Como vendégeként. A milánóiak ezzel a sikerrel nagy lépést tettek a bajnoki cím megszerzése felé.

A Como szereplését és a tabellán elfoglalt helyét figyelembe véve rangadónak is beillett a listavezető Internazionale elleni összecsapása, és ennek megfelelően a két csapat nem okozott csalódást – már az első félidőben kiváló futballt mutattak be, 45 perc alatt olyan sok esemény történt, hogy követni is nehéz volt a fejleményeket.

A gól nélküli első fél óra után a félidő hajrájára pörögtek fel igazán az események: a 36. percben Álex Valle egy visszapasszolt labdát gurított az Internazionale kapujába, majd a 45. percben a comóiak legjobbja, Nico Paz kétgólosra növelte csapata előnyét egy nagyon okosan helyezett lapos lövést követően. Ezzel azonban még nem volt vége: még ugyanebben a félidőben szépített az Internazionale Marcus Thuram révén, majd a második félidő elején is betalált a francia válogatott támadó – hatalmas hazai védelmi megingást kihasználva alakította 2–2-re az eredményt.

Innentől kezdve megtört a Como, új lendületet kapott viszont az Inter. Az 59. percben már a listavezetőnél volt az előny Denzel Dumfries góljával, a 72. percben pedig gyakorlatilag eldőlt a három pont sorsa, miután Thuramhoz hasonlóan a holland szélső is duplázni tudott. De még mindig nem volt vége... Merthogy a hajrára a Como még erősített, a 89. percben rövid videózás után tizenegyest kapott a Nico Pazzal szemben elkövetett szabálytalanság miatt, a megítélt büntetőt pedig Lucas Da Cunha gólra váltotta, egy gólra faragva a csapatok közötti különbség, és következhetett még öt perc hosszabbítás. Amelyben folyamatosan a Como támadott, és a 92. percben majdnem ki is egyenlített – az Intert a kapufa segítette ki, igaz, a lassításokból kiderült, hogy az akció előtt Álvaro Morata már lesen tartózkodott.

Az Inter 4–3-ra legyőzte a Comót, és kihasználta, hogy a címvédő Napoli délután nem tudta begyűjteni a három pontot.

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Como–Internazionale 3–4 (Valle 36., Nico Paz 45., Da Cunha 89. – 11-esből, ill. M. Thuram 45+1., 49., Dumfries 58., 72.)
Parma–Napoli 1–1 (Strefazza 1., ill. McTominay 60.)
Genoa–Sassuolo 2–1 (Malinovszkij 18., Ekuban 84., ill. I. Koné 57.)
Kiállítva: Ellertson (45+2.), ill. Berardi (45+2.)
Bologna–Lecce 2–0 (Freuler 26., Orsolini 90+2.)

Hétfőn játsszák
20.45: Fiorentina–Lazio (Tv: Arena4)
Szombaton játszották
Atalanta–Juventus 0–1 (Boga 48.)
Milan–Udinese 0–3 (Bartesaghi 27. – öngól, Ekkelenkamp 37., Atta 71.)
Torino–Hellas Verona 2–1 (Gio. Simeone 6., Casadei 50., ill. Bowie 38.)
Cagliari–Cremonese 1–0 (S. Esposito 63.)
Pénteken játszották
Roma–Pisa 3–0 (Malen 3., 43., 52.)

1. Internazionale32243575–29+46 75 
2. Napoli32206648–31+17 66 
3. Milan32189547–27+20 63 
4. Juventus32179655–29+26 60 
5. Como321610656–26+30 58 
6. Roma321831145–28+17 57 
7. Atalanta321411744–28+16 53 
8. Bologna321461242–37+5 48 
9. Lazio311111932–29+3 44 
10. Udinese321271338–42–4 43 
11. Sassuolo321261439–43–4 42 
12. Torino321161537–54–17 39 
13. Genoa32991438–45–7 36 
14. Parma328121223–40–17 36 
15. Cagliari32891533–44–11 33 
16. Fiorentina317111336–44–8 32 
17. Cremonese32691726–47–21 27 
18. Lecce32761921–45–24 27 
19. Verona32392023–55–32 18 
20. Pisa322121823–58–35 18 
Az állás

 

 

Legfrissebb hírek

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
6 órája

Két csere hozta össze a győztes gólt, a Genoa legyőzte a Sassuolót

Olasz labdarúgás
9 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 22:40

NS-infó: az olasz klub megvásárolja a magyar U-válogatott középpályás játékjogát

Légiósok
2026.04.09. 13:40

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 16:55

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 22:42
Ezek is érdekelhetik