Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

OSASUNA–REAL BETIS
Már a hetedik percben megszerezte a vezetést a vendég sevillai együttes: Abde Ezzalzuli robogott el Bellerín indításával, majd 20 méterről a jobb alsóba ágyúzott. A pamplonaiak válasza a szünet előtt érkezett, Ante Budimir tizenegyesből volt eredményes. A folytatásban az Osasuna járt közelebb a gólszerzéshez, de maradt a döntetlen, így a Celta Vigo egy Oviedo elleni sikerrel megelőzheti a zöld-fehéreket a felsőházi csatában. 1–1

MALLORCA–RAYO VALLECANO
A Konferencialiga negyeddöntőjében érdekelt (s az első meccsen az AEK Athén ellen háromgólos győzelmet arató) Rayo Vallecano láthatóan „beáldozta” a vasárnapi bajnokit, s alaposan felforgatott kezdővel lépett pályára Mallorcán. Mindezt kihasználta a kiesés elől menekülő ellenfél, s Vedat Muriqi duplájával már a szünet előtt kétgólos előnyre tett szert. A koszovói center ezzel már 55 gólt számlál bajnoki meccsen a baleári klub színeiben, egyúttal ő lett a klub történetének legtöbb élvonalbeli gólt szerző játékosa. A szünet után Jan Virgili is beköszönt, így Martín Demichelis csapata elmozdult a kiesőzónából – a szombaton ugyancsak diadalmaskodó Elche bánatára. 3–0
CELTA VIGO–REAL OVIEDO
A Rayóhoz hasonlóan a Celta is felforgatott kezdővel állt ki a sereghajtó elleni meccsre – más kérdés, hogy a freiburgi háromgólos zakó után mennyire indokolt rápihenni a hétvégi bajnokira, pláne úgy, hogy az ötödik hely némi szerencsével akár BL-indulást is érhet a spanyol élvonalban. Claudio Giráldez döntése mindenesetre visszaütött, mert már a negyedik percben betalált az Oviedo: kapu előtti flipperezés végén Alberto Reina volt eredményes. A kapott gól után a hazaiak birtokolták a labdát, de nem tudták feltörni az asztúriai védelmet, s ennek meglett a böjtje: a szünet előtt Federico Vinas vetődött bele Saira beadásába, a labda pedig a jobb alsóban kötött ki.
Az Oviedo uruguayi centere a fordulás után is betalált – ezúttal fejjel –, majd az vendégek ráültek az eredményre, s a jó napot kifogó Escandell vezérletével ki is bekkelték a hátralevő időt. Guillermo Almada legénysége ritkán látott formát mutat, négy meccsen a harmadik győzelmét aratta, s hat pontra megközelítette a már benn maradó Alavést. Ezzel szemben a Celta nem használta ki a Betis botlását, és továbbra is a hatodik. 0–3
SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Osasuna–Betis 1–1 (Budimir 40. – 11-esből, ill. Ezzalzuli 7.)
Mallorca–Rayo Vallecano 3–0 (Muriqi 36., 40., Virgili 65.)
Celta Vigo–Oviedo 0–3 (A. Reina 4., Vinas 45., 57.)
21.00: Athletic Bilbao–Villarreal (Tv: Spíler2)
HÉTFŐ
21.00: Levante–Getafe (Tv: Spíler2)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Real Sociedad–Alavés 3–3 (L. Sucic 14., Sivera 27. – öngól, Óskarsson 60., ill. Caleta-Car 3. – öngól, I. Diabate 24., Boyé 90+7.)
Kiállítva: Sergio Gómez (90+3. – Real Sociedad)
Elche–Valencia 1–0 (Cepeda 73.)
Barcelona–Espanyol 4–1 (Ferran Torres 9., 25., Yamal 87., Rashford 89., ill. P. Lozano 56.)
Sevilla–Atlético Madrid 2–1 (A. Adams 10. – 11-esből, Gudelj 45+2., ill. Bonar 35.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Real Madrid–Girona 1–1 (Valverde 51., ill. Lemar 62.)
| A LA LIGA ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Barcelona | 31 | 26 | 1 | 4 | 84–30 | +54 | 79 |
| 2. Real Madrid | 31 | 22 | 4 | 5 | 65–29 | +36 | 70 |
| 3. Villarreal | 30 | 18 | 4 | 8 | 54–35 | +19 | 58 |
| 4. Atlético Madrid | 31 | 17 | 6 | 8 | 51–32 | +19 | 57 |
| 5. Betis | 31 | 11 | 13 | 7 | 45–38 | +7 | 46 |
| 6. Celta Vigo | 31 | 11 | 11 | 9 | 44–40 | +4 | 44 |
| 7. Real Sociedad | 31 | 11 | 9 | 11 | 49–48 | +1 | 42 |
| 8. Getafe | 30 | 12 | 5 | 13 | 27–31 | –4 | 41 |
| 9. Osasuna | 31 | 10 | 9 | 12 | 37–38 | –1 | 39 |
| 10. Espanyol | 31 | 10 | 8 | 13 | 37–48 | –11 | 38 |
| 11. Athletic Bilbao | 30 | 11 | 5 | 14 | 32–43 | –11 | 38 |
| 12. Girona | 31 | 9 | 11 | 11 | 33–45 | –12 | 38 |
| 13. Rayo Vallecano | 31 | 8 | 11 | 12 | 29–38 | –9 | 35 |
| 14. Valencia | 31 | 9 | 8 | 14 | 34–46 | –12 | 35 |
| 15. Mallorca | 31 | 9 | 7 | 15 | 39–48 | –9 | 34 |
| 16. Sevilla | 31 | 9 | 7 | 15 | 39–51 | –12 | 34 |
| 17. Alaves | 31 | 8 | 9 | 14 | 35–46 | –11 | 33 |
| 18. Elche | 31 | 7 | 11 | 13 | 39–47 | –8 | 32 |
| 19. Oviedo | 31 | 6 | 9 | 16 | 24–48 | –24 | 27 |
| 20. Levante | 30 | 6 | 8 | 16 | 34–50 | –16 | 26 |








