A Roma ellen szakadt meg a Cagliari borzasztó sorozata; ezúttal nem tudott nyerni otthon a Lazio

Vágólapra másolva!
2025.12.07. 20:00
null
Mario Gila piros lapot kapott, a Lazio ikszelt (Fotó: Getty Images)
A Cremonese hazai pályán 2–0-ra győzte le a Leccét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójában, majd a Cagliari otthon verte meg 1–0-ra a második félidőben emberhátrányban futballozó AS Romát, míg a meccsét szintén 10 emberrel befejező Lazio 1–1-et játszott a Bolognával.

A Cremonese az előző fordulóban 3–1-re nyert Bolognában, így lezárta három mérkőzés óta tartó vereségsorozatát. Az újonc vasárnap kora délután a Lecce ellen is a három pont megszerzéséért szállt harcba.

A gól nélküli első félidő után a második játékrész egyértelműen a hazaiak számításai szerint alakult. Az 53. percben a pályafutása első Serie A-meccsét vezető Giuseppe Mucera videózás után ítélt büntetőt a Cremonesének, a labdát Bonazzoli magabiztosan lőtte a bal sarokba.

A következő percekben kétszer is a vendégek kapujába került a labda, de Mucera egyiket sem adta meg a Falcone kapussal szembeni szabálytalanságok miatt. A 78. percben azonban már semmi sem menthette meg a Leccét, Zerbin tökéletes beadását Sanabria közelről fejelte a kapuba, kialakítva a 2–0-s végeredményt.

Folytatódott a Cremonese sorozata, a hazaiak ugyanis egyszer sem kaptak ki a Serie A mostani idényében, amikor megszerezték a vezetést.

Nagyon keveset mutatott ezen a mérkőzésen a Roma, amely a szünet után emberhátrányba került. Zeki Celik buktatta gólhelyzetben Michael Folorunshót a tizenhatos vonala előtt, emiatt piros lapot kapott a VAR-vizsgálat előtt (az volt a kérdés, kívül vagy belül történt-e a szabálytalanság). Ezt követően már végképp fölényben játszott a Cagliari, amely meg is nyerte a meccset. Mile Szvilar többször is védett, a 82. percben viszont már a szerb kapus is tehetetlen volt, amikor Esposito szöglete után Gianluca Gaetano a hosszún átvette a labdát, majd hat méterről kilőtte a jobb alsót. A szardíniai csapat rossz sorozata ezzel megszakadt – 10 tétmérkőzés óta volt nyeretlen. 1–0

Az első félidő végén gyors gólváltás történt, mindkét alkalommal a kipattanóból sikerült betalálni. A Lazio került előnybe, Zaccagni lövését még védte Ravaglia, ám Gustav Isaksen utána már bevágta a labdát. Két percen belül érkezett az egyenlítés, Zortea lövésénél Provedel a kapufára tolta a labdát, azt viszont Jens Odgaard közelről bekotorta. Mindkét fél elég enerváltan futballozott, a Bolognának az sem adott lendületet, hogy emberelőnybe került, miután Mario Gila begyűjtött egy perc alatt két sárgát. A római csapat nem tudta sorozatban ötödik hazai tétmeccsét is megnyerni, míg a vendégegyüttes immár hét idegenbeli mérkőzés óta veretlen. 1–1

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ
Cremonese–Lecce 2–0 (Bonazzoli 53. – 11-esből, Sanabria 78.)
Cagliari–Roma 1–0 (Gaetano 82.)
Kiállítva: Celik (52., Roma)
Lazio–Bologna 1–1 (Isaksen 38., ill. Odgaard 40.)
Kiállítva: Gila (79., Lazio)
Napoli–Juventus 2–1 (Höjlund 7., 78., ill. Yildiz 59.)

Hétfőn játsszák
15.00: Pisa–Parma (Tv: Match4)
18.00: Udinese–Genoa (Tv: Match4)
20.45: Torino–Milan  (Tv: Arena4)
Szombaton játszották
Sassuolo–Fiorentina 3–1 (Volpato 14., Muharemovic 45+1., Koné 65., ill. Mandragora 9. – 11-esből)
Internazionale–Como 4–0 (L. Martínez 11., M. Thuram 59., Calhanoglu 81., Carlos Augusto 87.)
Hellas Verona–Atalanta 3–1 (Belghali 28., Giovane 36., Bernede 71., ill. Scamacca 81. – 11-esből)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Napoli14101322–12+1031
  2. Internazionale1410432–13+1930
  3. Milan1384119–9+1028
  4. Roma149515–8+727
  5. Bologna1474323–12+1125
  6. Como1466219–11+824
  7. Juventus1465318–14+423
  8. Sassuolo1462619–17+220
  9. Cremonese1455418–17+120
10. Lazio1454516–11+519
11. Udinese1353514–20–618
12. Atalanta1437417–17016
13. Cagliari1435614–19–514
14. Torino1335512–23–1114
15. Lecce1434710–19–913
16. Genoa1325613–20–711
17. Parma132569–17–811
18. Pisa1317510–18–810
19. Verona1416711–21–109
20. Fiorentina146811–24–136

 

 

Legfrissebb hírek

A Napoli megverte a Juventust a forduló rangadóján

Olasz labdarúgás
1 órája

A Como kiütése után élre állt az Inter

Olasz labdarúgás
2025.12.06. 22:49

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08

Megműtötték a Juve-védőt, legalább egy hónapot ki kell hagynia

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 13:17

A Napoli tizenegyesekkel, az Atalanta és az Inter kiütéssel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.12.03. 23:05

Serie A: McTominay lett az elmúlt idény legjobb labdarúgója, Conte a legjobb edzője

Olasz labdarúgás
2025.12.02. 14:53

Mestermunka Vardytól, nyert a Cremonese Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.12.01. 22:53

Rómában nyert nagy iramú rangadót a bajnok Napoli

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 23:11
Ezek is érdekelhetik