De Rossi csapata nem engedett át egyetlen pontot sem a Romának

B. A. P.B. A. P.
2026.03.08. 20:08
null
Daniele De Rossi a vasárnapi mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
A Genoa 2–1-re legyőzte vendégét, a Romát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójának vasárnapi játéknapján. A Lecce 2–1-re megverte a Cremonesét, a Verona Bolognában tudott idén első alkalommal bajnokit nyerni (2–1), míg a Fiorentina és a Parma meccsén nem született gól.

A Genoa–Roma csata izgalmas, kiegyenlített első félideje csak helyzeteket hozott, a szünet után aztán jöttek a gólok. Junior Messias tizenegyesből szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, de az előny csupán három percig tartott – az előző két fordulóban is gólt szerző Evan Ndicka fejjel egyenlített.

Néhány pillanatig úgy tűnt, fordít a Roma, csakhogy Donyell Malen gólja les miatt nem került be a jegyzőkönyvbe. Nem úgy Vitinháé: öt perccel a becserélése után a portugál jó ütemben érkezett Patrizio Masini balról érkező beadására, és közelről az üres kapuba terelte a labdát.

A hátralévő mintegy negyedórában a vendégcsapat csak helyzetig jutott, gólig nem, így a korábbi római legenda, Daniele De Rossi irányította Genoa három nagyon fontos ponthoz jutott, míg a „farkasok” négyfordulónyi veretlenségtől búcsúztak. 2–1

A Lecce és a Cremonese is 24 ponttal állt a forduló előtt, előbbi a rosszabb gólkülönbsége miatt a kiesést jelentő 18. helyen. A hazaiak az első félidőben kétszer találták el a kaput, mindkettőből gól lett. Előbb Santiago Pierotti szerzett vezetést egy szögletet követően, majd Nikola Sztulics értékesítette a videóbíró által megítélt tizenegyest. A fordulás után hamar szépített a Cremonese, Federico Bonazzoli lőtt laposan a kapu közepébe. A vendégek a hajrában egyenlítettek is, de kezezés miatt érvénytelenítették a találatot, a 96. percben egy tizenegyesgyanús szituációnál reklamált a Cremonese játékosai, de Simone Sozza sípja néma maradt. A Lecce 2–1-re nyert, és elmozdult a kieső helyről.

Délután a kiesés elől menekülő Hellas Verona gól nélküli első félidőt követően a szünet után hamar hátrányba került, de alig nyolc alatt megfordította az eredményt, s a hátralévő bő félórában meg is tudta tartani előnyét. Gift Orbanék ezzel lezárták három vereségből, zsinórban 12 nyeretlen meccsből álló sorozatukat idei első bajnoki győzelmüket aratva.

A másik délutáni mérkőzésen a Fiorentina és a Parma összecsapásán nem esett gól, mindkét csapat a 10. döntetlenjét gyűjtötte be a bajnokságban.

OLASZ SERIE A
28. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lecce–Cremonese 2–1 (Pierotti 22., Sztulics 38. – 11-esből, ill. Bonazzoli 47.)
Bologna–Hellas Verona 1–2 (Rowe 49., ill. Frese 53., Bowie 57.)
Fiorentina–Parma 0–0
Genoa–Roma 2–1 (Junior Messias 52. – 11-esből, Vitinha 80., ill. Ndicka 55.)
Milan–Internazionale 1–0 (Estupinán 35.)

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Legjobb támadói nélkül nem szerzett gólt Cristian Chivu csapata, amelynek azért még így is nagy az előnye a tabella élén.

 

A TOVÁBBI PROGRAM
Hétfő
20.45: Lazio–Sassuolo
Szombat
Juventus–Pisa 4–0 (Cambiaso 54., K. Thuram 64., Yildiz 75., Boga 90+3.)
Cagliari–Como 1–2 (S. Esposito 56., ill. M. Batrina 14., Lucas da Cunha 76.)
Atalanta–Udinese 2–2 (Scamacca 75., 79., ill. T. Kristensen 39., K. Davis 55.)
Péntek
Napoli–Torino 2–1 (Alisson Santos 6., Elmasz 68., ill. Casadei 87.)

  1. Internazionale

28

22

1

5

64–22

+42 

67 

  2. Milan

28

17

9

2

44–20

+24 

60 

  3. Napoli

28

17

5

6

43–29

+14 

56 

  4. Como

28

14

9

5

46–21

+25 

51 

  5. Roma

28

16

3

9

38–21

+17 

51 

  6. Juventus

28

14

8

6

50–28

+22 

50 

  7. Atalanta

28

12

10

6

39–26

+13 

46 

  8. Bologna

28

11

6

11

37–34

+3 

39 

  9. Sassuolo

27

11

5

11

34–36

–2 

38 

10. Udinese

28

10

6

12

33–41

–8 

36 

11. Lazio

27

8

10

9

26–27

–1 

34 

12. Parma

28

8

10

10

20–32

–12 

34 

13. Genoa

28

7

9

12

34–40

–6 

30 

14. Cagliari

28

7

9

12

30–38

–8 

30 

15. Torino

28

8

6

14

28–49

–21 

30 

16. Lecce

28

7

6

15

20–37

–17 

27 

17. Fiorentina

28

5

10

13

30–42

–12 

25 

18. Cremonese

28

5

9

14

22–40

–18 

24 

19. Verona

28

3

9

16

22–49

–27 

18 

20. Pisa

28

1

12

15

20–48

–28 

15 

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
2 perce

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
18 órája

Luciano Spalletti marad a Juventus vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
23 órája

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 16:55

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 22:42
Ezek is érdekelhetik