Már a 6. percben vezetést szerzett a Napoli, miután Frank Anguissa büntetőt harcolt ki, Kevin De Bruyne pedig a jobb alsóba lőtt tizenegyesből – a belga klasszis összesen már öt gólnál jár az idényben, korábban a Sassuolo kapuját vette be klubcsapatának színeiben, míg a válogatottban Liechtenstein ellen egyszer, Kazahsztán ellen kétszer talált be. Még negyedóra sem telt el a meccsből, már kettővel vezettek a vendégek, Leonardo Spinazzola jobb külsővel adott pazar gólpasszt, a Manchester Unitedtől kölcsönkapott Rasmus Höjlund kilépett a kiugratásával, kilenc méterről lőtt, a labda a bal kapufáról befelé pattant. Továbbra is nagy fölényben játszottak a nápolyiak, a Fiorentina egyáltalán nem tudott veszélyeztetni, és a kaput sem találta el az első félidőben.
A szünet után a vendégek eldöntötték a mérkőzést, Anguissa passzolt középre az alapvonalról, Sam Beukema lábáról a kapuba pattant a labda. Aztán ott lehetett volna a negyedik gól is, Scott McTominay lövését védte David de Gea, majd a kipattanóból Matteo Politano találta el a bal kapufát. Az utolsó húsz percre teljesen visszavett a címvédő, Antonio Conte elkezdte pihentetni legjobbjait, és alaposan vissza is esett a csapat teljesítménye. Ennek következtében egyre többet támadott a hazai együttes, és szépített is, egy szöglet után Luca Ranieri elé került oda a labda, aki a rövidbe lőtt – Vanja Milinkovics-Szavics hóna alatt besurrant a labda. Akadt még dolga a szerb kapusnak, és némileg javította hibáját, amikor Roberto Piccoli ziccerénél lábbal hárított.
Próbálkozott még a Fiorentina, de közelebb nem jutott a pontszerzéshez és első győzelméhez. Sorozatban négy kapott gól nélküli bajnoki után újra bevették a nápolyi csapat kapuját, ennek ellenére immár 15 tétmérkőzés óta veretlen, és továbbra is hibátlan a bajnokságban. 1–3
OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ
Fiorentina–Napoli 1–3 (L. Ranieri 79., ill. De Bruyne 6. – 11-esből, Höjlund 14., Beukema 51.)
Cagliari–Parma 2–0 (Mina 33., Felici 77.)
Juventus–Internazionale 4–3 (Kelly 14., Yildiz 38., K. Thuram 83., Adzsics 90+1., ill. Calhanoglu 30., 65., M. Thuram 76.)
A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
12.30: Roma–Torino (Tv: Match4)
15.00: Atalanta–Lecce
15.00: Pisa–Udinese (Tv: Match4)
18.00: Sassuolo–Lazio (Tv: Match4)
20.45: Milan–Bologna (Tv: Match4)
Hétfő
18.30: Hellas Verona–Cremonese (Tv: Match4)
20.45: Como–Genoa (Tv: Arena4)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Napoli | 3 | 3 | – | – | 6–1 | +5 | 9 |
2. Juventus | 3 | 3 | – | – | 7–3 | +4 | 9 |
3. Cremonese | 2 | 2 | – | – | 5–3 | +2 | 6 |
4. Roma | 2 | 2 | – | – | 2–0 | +2 | 6 |
5. Udinese | 2 | 1 | 1 | – | 3–2 | +1 | 4 |
Cagliari | 3 | 1 | 1 | 1 | 3–2 | +1 | 4 |
7. Internazionale | 3 | 1 | – | 2 | 9–6 | +3 | 3 |
8. Lazio | 2 | 1 | – | 1 | 4–2 | +2 | 3 |
9. Milan | 2 | 1 | – | 1 | 3–2 | +1 | 3 |
10. Como | 2 | 1 | – | 1 | 2–1 | +1 | 3 |
11. Bologna | 2 | 1 | – | 1 | 1–1 | 0 | 3 |
12. Atalanta | 2 | – | 2 | – | 2–2 | 0 | 2 |
13. Fiorentina | 3 | – | 2 | 1 | 2–4 | –2 | 2 |
14. Pisa | 2 | – | 1 | 1 | 1–2 | –1 | 1 |
15. Genoa | 2 | – | 1 | 1 | 0–1 | –1 | 1 |
16. Lecce | 2 | – | 1 | 1 | 0–2 | –2 | 1 |
17. Verona | 2 | – | 1 | 1 | 1–5 | –4 | 1 |
Parma | 3 | – | 1 | 2 | 1–5 | –4 | 1 |
19. Torino | 2 | – | 1 | 1 | 0–5 | –5 | 1 |
20. Sassuolo | 2 | – | – | 2 | 2–5 | –3 | 0 |