Jobban kezdte a mérkőzést az Inter, azonban amint a Juventus kijött a szorításból, meg is szerezte a vezetést. Gleison Bremer jobbról középre emelte a labdát, Lloyd Kelly pedig 12 méterről dropból a bal alsóba lőtt. Ezt követően is a védekezésre helyezte a hangsúlyt a hazai csapat, sokáig jól is állt a lábán, ám fél óra elteltével Hakan Calhanoglu megvillant, 20 méterről a bal alsóba lőtt. A „zebrák" még az első félidőben visszavették a vezetést, ezúttal Kenan Yildiz vállalkozott lövésre 23 méterről, és a jobb alsóba vágta a labdát.
Nem változott a szünet után sem a játék képe, és ismét Calhanoglu villanására volt szükség az egyenlítéshez, a 31 éves török középpályás ezúttal mellel maga elé tette a labdát, és még a levegőben ellőtte 17 méterről, a labda pedig utat talált a kapu jobb alsó sarkában. A milánóiak lendületben maradtak, s 10 perccel később már ők vezettek, Marcus Thuram a jobb alsóba fejelt hat méterről Federico Dimarco szöglete után. A 28 éves francia válogatott csatár öccse, Khéphren Thuram sem akart elmaradni bátyjától, és néhány perccel később szintén fejjel volt eredményes – a gólpassz Yildiz nevéhez fűződik.
Már majdnem elkönyvelte mindenki a döntetlent, erre a 91. percben Vaszilije Adzsics fogta magát, s szinte helyből, 30 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát. A montenegrói középpályás bombagóljával tehát nyert a Juventus – és továbbra is hibátlan –, így a 254. Derby d'Italián a 114. sikerét aratta az Internazionale (amelynek 77 győzelme van a párharcban) ellen.
Elia Caprile két nagy védést is bemutatott a 8. percben, ez is kellett ahhoz, hogy a Cagliari ne hátrányba, hanem előnybe kerüljön az első félidőben. A hazaiak a 33. percben szerezték meg a vezetést, Yerry Mina közelről fejelt a kapuba. A Parma a második játékrészben is kihagyta a helyzeteit (Patrick Cutrone a jobb kapufa mellé csúsztatott, Gaetano Oristanio a lécet találta telibe), amit a vendéglátó ismét megbüntetett. A 77. percben született meg a második találat, Mattia Felici volt jó helyen, és a kipattanót a kapuba juttatta. A Cagliari így megszerezte az első győzelmét, a Parma pedig továbbra is nyeretlen a bajnokságban.
OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ
Cagliari–Parma 2–0 (Mina 33., Felici 77.)
Juventus–Internazionale 4–3 (Kelly 14., Yildiz 38., K. Thuram 83., Adzsics 90+1., ill. Calhanoglu 30., 65., M. Thuram 76.)
Később
20.45: Fiorentina–Napoli (Tv: Match4)
A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
12.30: Roma–Torino (Tv: Match4)
15.00: Atalanta–Lecce
15.00: Pisa–Udinese (Tv: Match4)
18.00: Sassuolo–Lazio (Tv: Match4)
20.45: Milan–Bologna (Tv: Match4)
Hétfő
18.30: Hellas Verona–Cremonese (Tv: Match4)
20.45: Como–Genoa (Tv: Arena4)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Juventus | 3 | 3 | – | – | 7–3 | +4 | 9 |
2. Napoli | 2 | 2 | – | – | 3–0 | +3 | 6 |
3. Cremonese | 2 | 2 | – | – | 5–3 | +2 | 6 |
4. Roma | 2 | 2 | – | – | 2–0 | +2 | 6 |
5. Udinese | 2 | 1 | 1 | – | 3–2 | +1 | 4 |
Cagliari | 3 | 1 | 1 | 1 | 3–2 | +1 | 4 |
7. Internazionale | 3 | 1 | – | 2 | 9–6 | +3 | 3 |
8. Lazio | 2 | 1 | – | 1 | 4–2 | +2 | 3 |
9. Milan | 2 | 1 | – | 1 | 3–2 | +1 | 3 |
10. Como | 2 | 1 | – | 1 | 2–1 | +1 | 3 |
11. Bologna | 2 | 1 | – | 1 | 1–1 | 0 | 3 |
12. Atalanta | 2 | – | 2 | – | 2–2 | 0 | 2 |
13. Fiorentina | 2 | – | 2 | – | 1–1 | 0 | 2 |
14. Pisa | 2 | – | 1 | 1 | 1–2 | –1 | 1 |
15. Genoa | 2 | – | 1 | 1 | 0–1 | –1 | 1 |
16. Lecce | 2 | – | 1 | 1 | 0–2 | –2 | 1 |
17. Verona | 2 | – | 1 | 1 | 1–5 | –4 | 1 |
Parma | 3 | – | 1 | 2 | 1–5 | –4 | 1 |
19. Torino | 2 | – | 1 | 1 | 0–5 | –5 | 1 |
20. Sassuolo | 2 | – | – | 2 | 2–5 | –3 | 0 |