Serie A: egy remek szabadrúgásgól és három banális találat délután – videók

Vágólapra másolva!
2023.04.02. 17:46
null
Minikovics-Szavics (balra) fogadhatta a csapattársak gratulációját (Fotó: Getty Images)
Az olasz Serie A 28. fordulójának vasárnap délutáni két mérkőzésén négy gól született, amelyből háromban vajmi kevés tudatos tervezést fedezhetünk fel – a Lazio második gólja , Szergej Milinkovics-Szavics találata szabadrúgásból a Monza otthonában viszont igazi mestermunka volt. A Spezia és a Salernitana egymás hibáit kihasználva játszott egymással 1–1-et.

A Lazio a Monza otthonában lépett pályára és az első negyedóra végén Pedro használta ki, hogy egy balról érkező lapos centerezésnél a hazai védők határozottságon kívül gyakorlatilag mindennel megvádolhatóak lettek volna.

A második félidő kezdete után tíz perccel aztán szabadrúgáshoz jutott a Lazio 20 méterre a hazaiak kapujától, s Szergej Milinkovics-Szavics parádés lövést küldött a jobb felső sarokba – s mint kiderült a délutáni meccseknek ez volt a legszebb találata, egyben talán a leginkább tudatos, már amennyire egy közvetlen szabadrúgásból esett gólt lehet annak nevezni.

A másik meccsen a Spezia fogadta a Salernitanát, s a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok találkozóján a vendégek szereztek vezetést az első félidő végén, miután Lassana Coulibaly emelését Krzysztof Piatek elől Mattia Caldara a saját kapujába löbbölte.

A Spezia egyenlítése is Coulibalytól indult: hátrapasszolt Lorenzo Pirolához, aki viszont elvétette a labdát, Eldor Shomudorov pedig köszönte szépen és beállította a végeredményt, az 1–1-ért járó egy pont igazából egyik csapatnak sem túl jó, de több mint a semmi.

OLASZ SERIE A
28. FORDULÓ
Monza–Lazio 0–2 (Pedro 13., Sz. Milinkovics-Szavics 56.)
Spezia–Salernitana 1–1 (Shomurodov 70., ill. Caldara 43. – öngól)

KÉSŐBB
18.00: Roma–Sampdoria (Tv: Sport1)
20.45: Napoli–Milan (Tv: Sport1)

KORÁBBAN
Bologna–Udinese 3–0
(Posch 3., Moro 12., Barrow 49.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Juventus–Hellas Verona 1–0 (Kean 57.)
Cremonese–Atalanta 1–3 (Ciofani 55. – 11-esből, ill. De Roon 44., Boga 73., Lookman 90+3)
Internazionale–Fiorentina 0–1 (Bonaventura 53.)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK

18.30: Empoli–Lecce (Tv: Sport1)
20.45:Sassuolo–Torino (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
15 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
17 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik