Serie A: a Napoli pontot mentett Cagliariban, a Milan élen maradt

K. B.K. B.
2022.02.21. 20:58
null
Victor Osimhen a végjátékban mentett pontot a Napolinak (Fotó: Getty Images)
A tabella harmadik helyén álló Napoli 1–1-es döntetlent játszott a kiesés elől menekülő Cagliarival hétfő este, míg a Bologna hazai pályán Marko Arnautovic duplájával fordított a Spezia ellen az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójában.

 

Az első félidőben rendkívül kiegyenlített játék zajlott, mindkét csapat négy kísérletből kétszer talált kaput, a Cagliari minimálisan többet, 54 százalékban birtokolta a labdát, gólt azonban nem szerzett.

A második felvonás 13. percében viszont igen! Gastón Pereiro 18 méterről rúgott, beadásnak tűnő labdája a kapu bal alsó sarkában kötött ki (1–0). A Napoli ezután sem tudta átvenni az irányítást, a Cagliari kezdeményezőbben játszott nála. Ennek ellenére a 87. percben Mário Rui remek beadására Victor Osimhen érkezett kiválóan, és közelről a kapuba fejelt, egyenlített – ez volt a Napoli első kaput eltaláló lövése a félidőben. Az 1–1-es döntetlennek a Milan örülhet leginkább, hiszen megőrizte első helyét a tabellán.

A forduló záró mérkőzésén a Bologna hazai pályán hamar hátrányba került a Spezia ellen, amikor Rey Manaj betalált a 11. percben, de végül sikerült begyűjtenie otthon a három pontot, miután Marko Arnautovic mindkét félidő hajrájában betalált egyszer-egyszer.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ
Cagliari–Napoli 1–1
(G. Pereiro 58., ill. Osimhen 87.)
Bologna–Spezia 2–1 (Arnautovic 40., 84., ill. Manaj 11.)

KORÁBBAN
Internazionale–Sassuolo 0–2 (Raspadori 8., Scamacca 26.)
Venezia–Genoa 1–1
(T. Henry 13., ill. Ekuban 29.)
Udinese–Lazio 1–1 (Deluofeu 5., ill. F. Anderson 45.)
Fiorentina–Atalanta 1–0 (Piatek 56.)
Sampdoria–Empoli 2–0 (Quagliarella 14., 29.)
Roma–Hellas Verona 2–2
(Volpato 65., Bove 84., ill. Barák 5., Tameze 20.)
Salernitana–Milan 2–2 (Bonazzoli 29., Djuric 72., ill. Junior Messias 5., Rebic 77.)
Juventus–Torino 1–1 (De Ligt 13., ill. Belotti 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 26 17 5 4 52–28 +24 56
2. Internazionale 25 16 6 3 55–22 +33 54
3. Napoli 26 16 6 4 47–18 +29 54
4. Juventus 26 13 8 5 38–23 +15 47
5. Atalanta 25 12 8 5 46–30 +16 44
6. Lazio 26 12 7 7 53–40 +13 43
7. Fiorentina 25 13 3 9 44–34 +10 42
8. Roma 26 12 5 9 44–34 +10 41
9. Verona 26 10 7 9 49–42 +7 37
10. Torino 25 9 6 10 32–26 +6 33
11. Sassuolo 26 8 9 9 43–44 –1 33
12. Empoli 26 8 7 11 38–50 –12 31
13. Udinese 25 6 10 9 34–41 –7 28
14. Bologna 24 8 4 12 29–40 –11 28
15. Sampdoria 26 7 5 14 35–42 –7 26
16. Spezia 25 7 5 13 27–46 –19 26
17. Cagliari 26 4 10 12 26–47 –21 22
18. Venezia 25 5 7 13 23–44 –21 22
19. Genoa 26 1 13 12 22–47 –25 16
20. Salernitana 25 3 5 17 19–58 –39 14

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29