Serie A: Megérdemelt győzelmet arattunk – Simone Inzaghi

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.22. 09:32
null
Simone Inzaghi szerint megérdemelt győzelmet aratott az Inter (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Internazionale 3–2-re legyőzte a Napolit az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának (Serie A) rangadóján. A hazaiak vezetőedzője, Simone Inzaghi szerint kiváló csapat ellen nyertek.

 

„Kulcsmérkőzés volt, és szerdán lesz még egy, de ezzel majd hétfőtől foglalkozunk kezdte értékelését Simone Inzaghi, az Internazionale vezetőedzője. – Megérdemelt győzelmet arattunk kiváló csapat ellen.”

Arról is beszélt, miért Hakan Calhanoglu rúgta a büntetőt.

„Vasárnap délelőtt Lautaro Martínez, Hakan Calhanoglu és Ivan Perisic is gyakorolták a büntetőket, végül mindhárman gólt szereztek a mérkőzésen. Hakan remek formában van, nagyszerű a személyisége” – mondta el Inzaghi, aki csatárait is dicsérte a találkozó után.

Az Inter első gólját szerző Calhanoglu szerint sohasem adja fel együttese.

„Elégedett vagyok, mert tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. Nem az számít, ha gólt szerzek vagy gólpasszt adok, hanem az, hogy soha se adjuk fel. Az utolsó percekben, amikor nagy nyomás alatt voltunk, akkor is csapatként küzdöttünk” nyilatkozta a török középpályás.

A Napolit irányító Luciano Spalletti szerint megfelelő volt csapata hozzáállása.

„Sajnálom, hogy nem játszottunk bátrabban az első félidőben, de a hozzáállás megfelelő volt. Az elején karakteresebben kellett volna pályára lépnünk, a második félidőben azonban már fölényben voltunk. Nagyon taktikus meccs volt.”

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 13 10 2 1 26–7 +19 32
2. Milan 13 10 2 1 29–15 +14 32
3. Internazionale 13 8 4 1 32–15 +17 28
4. Atalanta 13 7 4 2 27–17 +10 25
5. Roma 13 7 1 5 23–15 +8 22
6. Lazio 13 6 3 4 25–21 +4 21
7. Fiorentina 13 7 6 20–17 +3 21
8. Juventus 13 6 3 4 18–15 +3 21
9. Bologna 13 5 3 5 19–24 –5 18
10. Verona 12 4 4 4 25–21 +4 16
11. Empoli 12 5 1 6 18–23 –5 16
12. Sassuolo 13 4 3 6 19–20 –1 15
13. Venezia 13 4 3 6 12–19 –7 15
14. Torino 12 4 2 6 15–12 +3 14
15. Udinese 12 3 5 4 15–18 –3 14
16. Sampdoria 13 3 3 7 17–25 –8 12
17. Spezia 13 3 2 8 15–31 –16 11
18. Genoa 13 1 6 6 17–26 –9 9
19. Cagliari 13 1 4 8 15–28 –13 7
20. Salernitana 13 2 1 10 10–28 –18 7

 

Legfrissebb hírek

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik