Juve: az első 24 órában ennyi pénz folyt be a CR-mezekből

Vágólapra másolva!
2018.07.13. 18:18
null
Büszke tulajdonosok a CR-mezekkel (Fotó: AFP)
A Cristiano Ronaldo klubváltását követő 24 órában a Juventus ajándékboltjában, az Adidas-üzletekben és a webáruházakban összesen 520 ezer, a portugál klasszis nevével ellátott mez kelt el, ami (jóval) több mint 50 millió eurós bevételt jelent.

 

Az ötszörös aranylabdás átigazolási ügyének végére a hét elején került pont, a Juventus kedden jelentette be a szerződtetését. A torinói klub szerdán már el is kezdte árulni a Cristiano Ronaldo nevével ellátott 7-es számú mezeket, amelyek a várakozásoknak megfelelően óriási népszerűségnek örvendenek a szurkolók körében. A szereléshez a Juve ajándékboltjában 144.9 euróért – átszámítva csaknem 47 ezer forintért – lehet hozzájutni, míg a kereskedelmi ára 104 euró (33 600 forint).

A portugál labdarúgó csapatváltását követő első 24 órában a Juventus hivatalos honlapján a drukkerek 500 ezer CR-mezt igényeltek, míg a klub és mezszállító szponzora, az Adidas boltjaiban szerte a világon összesen 20 ezer szerelést adtak el.

Azt nem tudni, hogy a dresszek az üzletekben pontosan mennyi pénzbe kerültek, de a Juventus kasszájába a legóvatosabb becslések szerint is 54 millió euró folyt be Cristiano Ronaldo mezeinek értékesítéséből – egy nap alatt. Ez az összeg csaknem a fele a CR-ért kifizetett 112 millió eurónak.

Legfrissebb hírek

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Nem mind arany, ami fénylik – a Cristiano Ronaldo-hatás Szaúd-Arábiára, 3. rész

Képes Sport
2025.06.02. 17:03

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49
Ezek is érdekelhetik