Inter: Nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy kikapunk – Spalletti

2017.12.17. 17:28
null
Spalletti szerint a második félidőben ment el a meccs (Fotó: AFP)
Tizennyolc meccset úszott meg vereség nélkül egészen tegnapig az Inter az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A). A milánóiak viszont 3–1-re kikaptak az Udinesétől, Luciano Spalletti vezetőedző pedig így még inkább negatívan vélekedik csapata teljesítményéről.

 

Szombaton meglepetésre 3–1-re kikapott az Internazionale az Udinesétől. A milánóiak eddig veretlenek voltak a Serie A 2017–2018-as kiírásában, ráadásul az Udinese egy 18 meccses veretlenségi sorozatnak vetett véget idegenben elért győzelmével.

Így a vereség még elkeserítőbb a csapat és főként Luciano Spalletti számára, aki kijelentette: a második félidőben valami olyan történt, amire egyáltalán nem számítottak, és ez vezetett a klub jelenlegi formáját tekintve igencsak meglepő eredményhez.

„Nem vagyok boldog, hiszen egyik vereség után sem vagyok az – nyilatkozta a találkozót követően a tréner. – Nem szoktunk hozzá mostanában ahhoz, hogy kikapunk, emiatt pedig kicsit még jobban fáj a vereség. Rá kell jönnünk, hogy a második félidőben miért féltünk a labda után menni, miért követtünk el hibákat, és miért hoztunk rossz döntéseket."

„Az első félidőben mindent megfelelően csináltunk, jól játszottunk, így arra, ami a szünet után történt, nem számítottunk. Ahhoz szoktunk, hogy ennél többre vagyunk képesek, így amit a második játékrészben láthattunk, egészen újszerű volt" – vélekedett Spalletti.

Azzal, hogy az Inter nem szerzett pontot ebben a fordulóban, a szombatig a tabella második helyén álló Napoli viszont hárommal is gazdagodott (3–1-re legyőzte a Torinót), a milánóiak visszaestek a tabella második helyére. Azzal pedig, hogy a Juventus ma legyőzte a Bolognát, még egy pozíciót buktak.

Legfrissebb hírek

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.24. 15:05

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29