Serie A: a sírból hozta vissza a meccset a Lazio

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.05. 20:56
Hatgólos döntetlent hozott a Lazio–Hellas Verona összecsapás az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójában. A római csapat kétszer is vezetett a találkozón, majd a vendégek fordítottak, ám az utolsó percben pontot mentettek a fővárosiak.

Az első félidőben, majd a fordulás után nem sokkal is vezetett a Lazio, ám mindkétszer egyenlíteni tudott a Verona. Sőt, a vendégek a 83. percben megfordították a találkozót, ráadásul Senad Lulicot egy rossz belépő miatt kiállították, így csak ki kellett volna bekkelnie a hátralévő perceket a csapatnak, de ez nem jött össze.

A hosszabbításban Miroslav Klose vette át a labdát a tizenhatoson belül, majd megfordult, de Michelangelo Albertazzi felborította, így piros lapot kapott, a Lazio pedig tizenegyest. A csapatkapitány Stefano Mauri állt a labda mögé, lövését védte a kapus, de a kipattanót már bevágta a Lazio középpályása, így egy pontot szerzett csapatának.

SERIE A
36. FORDULÓ
Lazio–Verona 3–3
(Keita 30., Lulic 60., Mauri 93., ill. Marquinho 37., Iturbe 69., Romulo 83.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 35 30 3 2 75–23 +52 93
2. Roma 36 26 7 3 72–23 +49 85
3. Napoli 35 20 9 6 64–36 +28 69
4. Fiorentina 35 18 7 10 59–38 +21 61
5. Internazionale 36 14 15 7 57–36 +21 57
6. Torino 36 15 10 11 55–45 +10 55
7. Parma 36 14 12 10 55–45 +10 54
8. Milan 36 15 9 12 54–46 +8 54
9. Verona 36 16 5 15 59–61 –2 53
10. Lazio 36 14 11 11 52–50 +2 53
11. Atalanta 35 14 5 16 40–47 –7 47
12. Sampdoria 36 12 8 16 43–54 –11 44
13. Udinese 36 12 6 18 41–52 –11 42
14. Genoa 36 10 11 15 38–46 –8 41
15. Cagliari 35 9 12 14 34–46 –12 39
16. Chievo 36 8 6 22 31–53 –22 30
17. Bologna 36 5 14 17 27–55 –28 29
18. Sassuolo 35 7 7 21 34–65 –31 28
19. Catania 36 6 8 22 30–64 –34 26
20. Livorno 36 6 7 23 39–74 –35 25

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik