Mourinho: Vissza fogok térni az Interhez

Vágólapra másolva!
2013.04.04. 16:38
null
Mourinho úgy tervezi, fogja még az Intert edzeni (Fotó: Action Images)
José Mourinho, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője a Galatasaray ellen 3–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-negyeddöntő után elmondta, egy nap visszatér korábbi csapatához, az olasz Internazionaléhoz, de erre nem a következő szezonban kerül sor.

„Egyszer szeretnék visszatérni az Interhez, de nem a következő szezonban. Nem hazudok, a szívem mondatja ezt velem” – kezdte Mourinho, aki hozzátette, a Real Madrid után biztosan nem a milánóiaknál fog dolgozni.

„Ismétlem, ahogy Angliába, úgy az Interhez is vissza akarok térni, de nem a 2013–2014-es idényben. A következő klubom biztosan nem az Inter lesz” – szögezte le a portugál szakember, aki korábban két éven át irányította a milánói csapatot, amelynek élén sikeres időszakot töltött el, hiszen két bajnokságot, egy Olasz Kupát, egy olasz Szuperkupát és egy Bajnokok Ligáját nyert az együttessel.

Mourinho véleményt formált a Bayern München–Juventus (2–0) BL-negyeddöntő első mérkőzéséről is.

„Mindkét csapat nagyszerű játékerőt képvisel, képes megnyerni a BL-t. Nem lepődtem meg azon, hogy a Bayern nyert, miként az sem érne váratlanul, ha a visszavágó a Juve győzelmével végződne” – tette hozzá az 50 éves tréner.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51
Ezek is érdekelhetik