Fiorentina: megmagyarázta a tökös gólörömöt Montella

2013.03.11. 13:52
A Fiorentina vasárnap este 2–0-ra nyert a Lazio otthonában, és a negyedik helyre jött fel az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában. Vincenzo Montella, a firenzeiek vezetőedzője szerint befuthatnak a harmadik helyre, de az is lehet, hogy csak hetedikek lesznek.

„Nagyon szoros a versenyfutás, harmadikak, de akár hetedikek is lehetünk a végén. Ez az eredmény kicsit bizakodóbbá tesz minket, ám még hosszú és nehéz út áll előttünk” – mondta római diadaluk után Montella.

A mérkőzés első gólját a Fiorentina legértékesebb játékosa, Sztevan Jovetics szerezte, aki gólöröme közben az ágyékára mutatott. Edzője megmagyarázta a montenegrói támadó különös mozdulatát.

„A meccs előtt azt mondtam a játékosoknak, hogy mindenek előtt tökösnek kell lenniük, ez a legfontosabb. Ha ilyen eredménye van, akkor minden találkozónk előtt felhívom erre a figyelmüket” – viccelődött Montella.

A Fiorentina edzőjének egyébként, úgy látszik, jó jel, ha március 10-én van mérkőzése a Lazio ellen, 11 évvel ezelőtt ugyanis éppen ezen a napon szerzett négy gólt a Roma játékosaként a városi rivális elleni derbin.

Legfrissebb hírek

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Hatgólos bajnokit nyert meg idegenben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.09.11. 22:59

Bírósági ügy lehet a Fiorentina és Fabio Grosso szakításából

Olasz labdarúgás
2026.09.11. 12:29

Maldini-góllal nyert a Cagliari, továbbra is hibátlan a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 22:50

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45