NFL: felejtsük el a két irányítót – miattuk is nézni kell!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 13:50
null
Luke Kuechly (59) a Carolina védelmének Cam Newtonja, a liga talán legjobb védője (Fotók: Reuters)
Egy nap múlva Super Bowl! A San Franciscó-i Carolina–Denver meccs előtt természetesen a két irányító, az MVP-cím-várományos Cam Newton és a talán az NFL-búcsúja előtt álló Peyton Manning áll a figyelem középpontjában, de rajtuk kívül is több játékos, edző és csapattag van a Panthers és a Broncos oldalán, akinek megvan a maga története. Közülük szemezgettünk.

 

CAROLINA PANTHERS

Luke Kuechly

„Nincs szükségem becenévre, hiszen Luke a keresztnevem" – mondta pár héttel ezelőtt Luke Kuechly, a liga egyik legjobb védője, akihez a jelenlegi mezőnyben csak a houstoni J. J. Watt fogható. A Cam Newton által mégis „Amerika Kapitánynak" hívott linebacker a védelem irányítója, kimagasló játékintelligenciájához kiemelkedő statisztikai mutatók sora párosul.

„Olyanok vagyunk, mint Jin és Jang, s ez nagyban segít a csapat összetartásában" – mondta Newton Kuechlyról, aki ebben a szezonban három touchdownt is szerzett interceptionből, s mindhármat kiemelt figyelemmel kísért meccsen. A Dallas ellen hálaadáskor, a Seattle és az Arizona ellen a playoffban. Nem adta oda a labdát a lelátón kiabáló kisgyerekeknek, hanem letette az oldalvonal mellé. Nincs gyakorlata a TD-ünneplésben, de elsősorban nem is ezért szeretjük, és nem is elsősorban ezért az Év védője díj fő esélyese.

„Nagyszerű elismerés, de ehhez kellenek a társak is, egyedül nem megy – mondta a 2013-ban már a liga legjobb védőjének megválasztott Kuechly. – És ez a legjobb benne. A csapatnak ugyanúgy szól, mint az egyénnek."

Jared Allen

A Kansas City Chiefsnél négy, a Minnesota Vikignsnél hat, a Chicago Bearsnél másfél szezont töltött el Jared Allen, az elmúlt tíz év egyik legjobb védekező falembere, aki 33 évesen karrierje alkonyához közelít, de életében először a Super Bowlra készül, amelyet ráadásul 30 kilométerre játszanak onnan, ahol felnőtt.

Allen már akkor barátkozni kezdett a visszavonulás gondolatával, amikor a Vikingstól mennie kellett, de nem tudott nemet mondani a Bears 15.5 millió dolláros ajánlatára. Allen már nem csillogott a régi fényében, ráadásul linebackerként próbálgatták, ami nem ízlett neki. Aztán amikor a szezon során a Panthers a sérült Charles Johnson helyettesét kereste, a Bears elfogadta a hatodik körös draftjogról szóló ajánlatot Allenért.

„Nem semmi, mi? Pár hónapja azt hittem, a nekem idegen rendszerben búcsúzom a ligától, ehhez képest itt vagyok egy 4–3-as szisztémában, a kezemmel a földön várom a játékokat, ahogy szeretem. Elmondhatatlanul hálás vagyok John Foxnak, hogy elengedett Chicagóból, és megkaphattam életem lehetőségét" – köszönte meg a Bears edzőjének, a Denver korábbi vezetőjének Allen, aki a főcsoportdöntőt kihagyta sérülés miatt, de a Super Bowlban ott lesz a pályán. S ahogy Peyton Manning, talán ő is utoljára.

Greg Olsen

Allenhez hasonlóan az egyetemen sprinterként, súlylökőként, diszkoszvetőként és gerelyhajítóként is kiemelkedő Greg Olsen is Chicagóból került a Carolinához, de ő még 2011-ben. A liga egyik legmegbízhatóbb tight endje, aki néha hiányzik csapata edzéseiről, de meccset sohasem hagy ki.

A hiányzásait megértették és elfogadták a Panthersnél, tudják, hogy ez nem trehányság, hanem az ellenkezője. Olsennek és feleségének 2012 áprilisában ikreik születtek, és amíg Talbot teljesen egészséges volt, T. J. szívelégtelenséggel jött világra. Első két évében négy műtétet hajtottak végre rajta, pacemakert kapott, hogy életben maradhasson. Szülei az ágya mellett virrasztottak, amíg a másik a fivérekkel volt otthon. Így nyilván kiesett pár edzés. A játékos hálás, hogy ezt elfogadta a klub, fia nevében a J. Jerry Richardson klubelnök tiszteletére van ott.

Olsen 2009 óta a rákbetegség kutatását segítő alapítványt vezet. Édesanyja kigyógyult a rákból, emiatt vágott bele a szőke játékos.

Greg Olsen a Panthers támadóegységének egyik kulcsembere – a pályán kívül is példát mutat
Greg Olsen a Panthers támadóegységének egyik kulcsembere – a pályán kívül is példát mutat

Kurt Coleman

A Philadelphia által 2010-ben draftolt söprögető jól elvolt az Eaglesnél, egészen Chip Kelly érkezéséig. A 2013-ban kinevezett vezetőedzőnél kiszorult a csapatból, aztán a Minnesotánál és a Kansas Citynél próbált szerencsét. A nyáron aprópénzért került a Panthershez, ahol Rivera meglátta benne a fantáziát, kezdő safetyt faragott belőle, és Coleman mindezt az alapszakaszban hét interceptionnel hálálta meg, hozzátéve még kettőt az Arizona elleni főcsoportdöntőben.

Nehéz másfél éven ment keresztül, mielőtt Charlotte-ban megtalálta a számításait, de nem annyira nehézen, mint 2006 tavaszát követően. Akkor áprilisban az egyetemi edzőknek tartott bemutató mérkőzésen úgy szerelte Tyson Gentryt, az Ohio State elkapóját, hogy a támadónak eltört az egyik nyakcsigolyája. Kórházba került, műtétek sorával sikerült elérni, hogy csak deréktól lefelé bénuljon meg.

A 17 éves Coleman két napig magában gyötrődött, de utána elment a kórházba, hogy bocsánatot kérjen. Megdöbbentette a reakció, amit a kórházi ágyon fekvő elkapó és annak szülei mutattak: a megbánást látva kedvesek voltak vele, s életre szóló barátságot kötöttek. Mindkét játékos bele tudta képzelni magát a másik helyzetébe, és évek múltán eljutottak odáig, hogy Gentry megköszönte Colemannek, hogy megbénította. A rehab során ismerte meg feleségét, akivel első gyereküket várják. A neve Adam Cole Gentry lesz. Cole, mint Coleman.

Ron Rivera

Ron Rivera játékosként megnyerte a 20. Super Bowlt
Ron Rivera játékosként megnyerte a 20. Super Bowlt

A Carolina Panthers vezetőedzője játékosként nyert már bajnoki címet, 1986 januárjában a 20. Super Bowlt nyerte meg a Chicago linebackereként. A Bears védelmi koordinátora Buddy Ryan volt, aki nagyon értett a játékosok nyelvén, s nemcsak edzőként volt kiváló, hanem tanárként is. Nem véletlen, hogy az 1985-ös Bears védelméből Mike Singletary, Jeff Fisher és Rivera is NFL-vezetőedző lett, akárcsak a fiai közül Rex Ryan (Rob pedig elismert védelmi edző).

Rivera Chicagóban kezdett edzősködni 1997-ben, hét évvel később már a védelem koordinátora volt. 2008-ban már San Diegóban látta el ugyanezt a feladatot, s miután 2010-ben a Chargersé lett a liga legjobb védelme, Jerry Richardson kinevezte a Panthers főedzőjévé.

Első szezonjában 6–10-zel, a másodikban 7–9-cel zárt a Panthers, de Richardson kitartott mellette. A jutalom a 2013-as szezonban jött a 12–4-es mérleg képében. Mindez a remekül felépített védelemnek köszönhető, s bár Rivera minden játékosával jól bánik, a linebackerekhez különös kapocs köti – ők az ő fajtája. Nem véletlen, hogy a Luke Kuechly, Thomas Tavis tengely imádja – ahogy Chicagóban imádta Brian Urlacher és Lance Briggs.

S már csak azért is különleges Rivera számára az 50. Super Bowl, mert San Franciscóban, szülővárosa, Fort Ord szomszédságában rendezik meg. Otthon érhet a csúcsra edzőként.

Mike Shula

Míg Ron Rivera vezetőedző elsősorban Sean McDermott védelmi edzővel osztozik a munkában, a másik oldalon nagyobb szabadságot kap a koordinátor. Ez nem véletlen, hiszen a támadásokért Mike Shula felel. Az 1972-ben a Miamival veretlenül bajnoki címert nyerő Don Shula fia 50 évesen jut el élete első Super Bowljára edzőként, s sokan neki tudják be, hogy a Panthersnél a liga talán legerősebb támadóegysége jött létre.

„Ez különleges lesz, ott akarok lenni. Akárhogy is, elintézem, hogy ott legyek" – ígérte meg a napokban a Miami környékén élő 86 éves Don Shula.

Rivera szerint Mike Shula nem művész, hanem mérnök. A denveri védőknek volt idejük elemezni a Panthers videóit, és a hét eleji sajtótájékoztatón azt mondták, ennyire sokszínű, kiszámíthatatlan és pontosan megkoreografált támadójátékkal még nem találkoztak. Cam Newton lubickol abban a szerepkörben, amit edzője rá szabott, de ő is tudja, hogy kinek köszönheti mindezt.

„Ő a mi titkos fegyverünk. Sokunk számára apa figura. Nekem az első éveimben az irányítóedzőm volt, aztán átvette az egész támadósort. Nélküle nem lennék itt" – ismerte el a 2011-ben elsőként draftolt Newton.

DENVER BRONCOS

DeMarcus Ware

A New England Patriots elleni főcsoportdöntőt megelőző este Gary Kubiak vezetőedző átadta a lehetőséget a harci beszéd elmondására. Demarcus Ware volt a kiválasztott, és a Dallasból 2014-ben Denverbe került linebacker a csapattársak elmondása szerint lenyűgöző szónoklatot tartott. A beszédben benne volt a Dallasban eltöltött sikertelen kilenc év minden fájdalma és a tűz, amely fellángolt a Super Bowl közelségével. Még a Broncos által 1997-ben megnyert Vince Lombardi trófeát is elővette a vitrinből, hogy felhergelje társait.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

„Letettem az asztalra a trófeát és csend lett. Mindenki átérezte a helyzetünk fontosságát, és ezt a tüzet átvittük a meccsre" – mondta Ware, aki a karrierje során elért 134 sacket és kilenc Pro Bowl-jelölést is odaadná az arany gyűrűért. Denverben lehetősége van rá, hogy feljusson a csúcsra. 33 évesen az a védelemnek, ami Peyton Manning a támadósornak. Már csak érte is meg akarják nyerni a többiek, mert lehet, hogy nekik még lesz esélyük, de Ware-nek aligha.

Bár ki tudja, ha még néhány évig hozza azt a kiegyensúlyozott jó teljesítményt, amit az elmúlt 11 évben is, még bármi előfordulhat. De neki is úgy kell játszania San Franciscóban, mintha ez lenne az utolsó meccse.

Von Miller

A 2011-es drafton csak egy ember előzte meg: a Carolina Panthers által kiválasztott Cam Newton, akit San Franciscóban legalább annyira kényelmetlen helyzetbe kell hoznia, mint a főcsoportdöntőben Tom Bradyt annak érdekében, hogy a Denvernek esélye legyen a Super Bowl megnyerésére. A liga legjobb védelmének legjobb játékosának tartják, aki Ware érkezése után tökéletesítette játékát Wade Phillips agresszív rendszerében. A Patriots ellen két és fél sacket jegyzett, hét szerelést mutatott be, s Rob Gronkowskit fogva lehalászta Brady passzát.

A főiskolásként és első NFL-es idényeiben is nehéz természetéről hírhedtté váló Miller a pályán kívül közel sem akkora sztár, mint Newton vagy a szintén 2011-ben draftolt J. J. Watt, de igyekszik. „Itt vagyok, így nem fognak megbüntetni" – kezdte Marshawn Lynchet utánozva a sajtótájékoztatóját, majd elröhögte magát. Aztán amikor rákérdeztek, miért nem kap nagy figyelmet a pályán kívül így válaszolt: „Talán még nem szerepeltem a saját csirkés reklámomban."

Majd arra is kitért, hogy civilben az álma egy olyan csirketanya, amelyen nem szenvedve nőnek fel a madarak, s az emberség jegyében Sadét hallgatnak...

Vicces gyerek, aki vasárnap biztosan nem fog együtt nevetni Newtonnal.

Von Miller Tom Bradyt nem hagyta érvényesülni – ha Cam Newtonnal is így bánik, lehet esélye a Denvernek
Von Miller Tom Bradyt nem hagyta érvényesülni – ha Cam Newtonnal is így bánik, lehet esélye a Denvernek

Antonio Smith

A védekező falember az Arizona Cardinals játékosaként már szerepelt Super Bowlban, akkor szoros meccsen kikapott csapatával a Pittsburghtől. Most újabb esélyt kap, de az addig gondtalan felkészülést szerdán borzasztó hír törte meg: szívműtétjének komplikációja következtében elhunyt az édesapja.

„Ez kemény, ma reggel kaptam a hírt, az anyám hívott és mondta meg" – mondta a 34 éves védő, akinek apja több mint húsz éve volt bezárva egy oklahomai börtönben.

A 12. szezonját taposó Smith, aki az idény előtt szerződött Denverbe, azt mondta, a családi tragédia ellenére játszik a Carolina ellen.

Vernon Davis

A tight endet 2006-ban hatodikként draftolta a San Francisco 49ers, amelynél tíz szezont töltött el, a csapat kulcsembere lett. Három éve a Super Bowlba jutott, de elbukott a Baltimore ellen. A Friscónál a 2013-as szezonja még kiválóan sikerült, de aztán 2014-ben már sérülések hátráltatták, eltűnt, és ez ebben a szezonban sem változott.

Vernon Davis denveriként régi árnyéka önmagának. Talán a Super Bowlban…
Vernon Davis denveriként régi árnyéka önmagának. Talán a Super Bowlban…

November elején a 49ers elcserélte a Denverrel, amely Peyton Manning sérülése miatt is küszködött. Davis Coloradóban sem tudott megújulni, a korai játéklehetőségek is leolvadtak a szezon végére, és a Broncos playoffmenetelését gyakorlatilag a kispadról nézte végig. Ilyenkor nehéz beletanulni egy támadóalakzatba, ha valaki nem érez rá azonnal, hamar kikerülhet a pixisből.

Kérdés, mennyire fogja élvezni, hogy éppen Super Bowlban tér vissza korábbi munkahelyére, abba a stadionba, amelybe 2014-ben költözött be a 49ers, és amelyben már nem tudott úgy játszani, mint a Candlestick Parkban.

Talán Kubiakék kidolgoznak egy játékot Davisre, hogy legyen még egy jó pillanata San Franciscóban.

Gary Kubiak

A Broncos vezetőedzője 1983-ban egyszerre került Denverbe John Elwayjel. A szupersztár irányítót elsőként vitte el a Baltimore, de Elway nem akart ott játszani, ezért csere után Denverbe került. A szintén irányító Kubiakot a nyolcadik körben, 197. választottként vitte el a Broncos, amelynél kilenc éven át volt Elway cseréje, öt meccsen kezdett. Amíg ott volt, a Broncos háromszor jutott a Super Bowlba, mindháromszor veszített.

Aztán visszavonult, s a karrierjüket csereirányítóként tengetőkre oly jellemző módon edző lett. Négy évvel később, miután a San Franciscónál Steve Young irányítóedzőjeként Super Bowlt nyert, 1995-ben támadó koordinátorként tért vissza Elwayhez, hogy ami tartalékként nem sikerült, edzőként összejöjjön: két bajnoki címet nyertek együtt, mielőtt Elway visszavonult.

Kubiak 2005-ig a posztján maradt, aztán a Houston vezetőedzője lett. Ott nyolc évet kapott arra, hogy összeállítsa a tökéletes támadósort, de hiába juttatta be kétszer is csapatát a rájátszásba, ott – időközben egy enyhébb stroke-ot is elszenvedve – elbukott. Egy évet töltött Baltimore-ban, majd az idény előtt jó barátja, Elway visszavitte Denverbe, ahol gyorsan fel kellett volna építenie a támadósort a visszavonulás felé közeledő Peyton Manning köré.

Ez nem sikerült, de a védelemnek köszönhetően eljutott a Super Bowlig.

Gary Kubiak edzőként már három Super Bowltt nyert, vezetőedzőként még egyet sem
Gary Kubiak edzőként már három Super Bowltt nyert, vezetőedzőként még egyet sem

Wade Phillips

Ha az ember megnézi Wade Phillips Wikipedia-oldalát, látja, hogy a szakember 1976 óta, azaz 40 éve edző az NFL-ben. Aztán kinyitja a keresőt, bepötyögné, hogy Super Bowl, de már „sup"-nál pirosra vált a rubrika. Ez lehetséges? Negyven éven át dolgozott a Houstonnál, a New Orleansnál, a Denvernél, a Philadelphiánál, a Buffalónál, az Atlantánál, a San Diegónál, a Dallasnál, majd újra a Buffalónál úgy, hogy nem jutott el a legnagyobb meccsre?

Lehet, hogy rekord, de így van. Hiába ért el összesítve 56.2 százalékos győzelmi mutatót a Bills, a Broncos és a Cowboys vezetőedzőjeként (sok többszörös bajnok edző rosszabb volt ennél), hiába vezette ötször is a rájátszásba a csapatát, ezen a poszton még csak főcsoportdöntőbe sem jutott.
„Talán védekező koordinátornak kellett volna maradnom mindvégig" – sóhajtotta a minap, amikor edzői karrierjéről faggatták első Super Bowlja előtt.

Pedig még a 2013-as idényben is edzősködött, Kubiak kirúgása után ő fejezte be a szezont a Houstonnal. Aztán jött Bill O'Brien, aki nem kért a szolgálataiból. Egy évig munka nélkül maradt, de Kubiak a kinevezése után azonnal hívta magához Denverbe, ahol kiváló alapanyagot kapott ahhoz, hogy összerakja a liga legjobb védelmét.

„Nem rossz ez az év, munkanélküliből Super Bowl-résztvevő lettem" – írta a Twitterre.
A neheze még hátravan: valahogy meg kellene állítani Cam Newtont. Phillips vezetőedzőként a legfontosabb meccsein, azaz a rájátszásban elbukott, hat meccséből csak egyet nyert meg. Ez most talán még azoknál is fontosabb.

Róluk írtunk, de ki lehetett volna emelni másokat is – a szerkesztőségen belül is egymás fejét fogtuk, hogy Thomas Davis, Tedd Ginn Jr., Chris Harris Jr. vagy Aqib Talib nem került bele az összeállításba, de azért is imádjuk az NFL-t, mert annyi színes figurát és értékes sztorit rejt.

NFL 2015, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2016. 1. 9–10.)
AFC
Cincinnati Bengals (3.)–Pittsburgh Steelers (6.) 16–18
Houston Texans (4.)–Kansas City Chiefs (5.) 0–30
NFC
Minnesota Vikings (3.)–Seattle Seahawks (6.) 9–10
Washington Redskins (4.)–Green Bay Packers (5.) 18–35
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2016. 1. 16–17.)
AFC
Denver Broncos (1.)–Pittsburgh Steelers (6.) 23–16
New England Patriots (2.)–Kansas City Chiefs (5.) 27–20
NFC
Carolina Panthers (1.)–Seattle Seahawks (6.) 31–24
Arizona Cardinals (2.)–Green Bay Packers (5.) 26–20 – h.u.
KONFERENCIADÖNTŐK (2016. 1. 24–25.)
AFC
Denver Broncos (1.)–New England Patriots (2.) 20–18
NFC
Carolina Panthers (1.)–Arizona Cardinals (2.) 49–15
SUPER BOWL 50 (2016. 2. 8.)
Denver Broncos (1.)–Carolina Panthers (1.)* 0.30
*Levi’s Stadium (San Clara, California)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik