Felejthető találkozón növelte győzelmi sorozatát a Denver – videó

B. A. P.B. A. P.
2025.11.07. 09:59
null
A Denver Broncos hozta a kötelezőt a Raiders ellen (Fotó: Getty Images)
Az NFL 10. fordulójának nyitányán a Denver Broncos 10–7-re legyőzte a Las Vegas Raiderst.

Nem a látványos támadójáték dominált a forduló első mérkőzésén. Az első negyedben a Raiders szerzett vezetés, a Las Vegas egy remek puntvisszahordás után a Denver 41 yardosáról indulhatott, a drive végén Ashton Jeanty futott be a télterületre. A második negyedben aztán szintén egy rövid, 53 yardos támadósorozat révén egyenlített a Broncos, Bo Nix passzolt Troy Franklinhez. A szünet után 13 drive-ból csak egy zárult pontszerzéssel, Will Lutz 59 pontról hibázott, 32-ről viszont betalált a póznák közé, ez pedig győzelmet ért a Denvernek. amely így az NFL-ben először érte el a nyolc győzelmet. A Broncos sorozatban hetedik győzelmét aratta, míg hazai pályán már tíz meccs óta veretlen.

Igazán felejthető mérkőzés volt a támadók szempontjából. 15-ször puntoltak a csapatok, 13 alkalommal három kísérlet után már jött is a rúgás, emellett volt nyolc sack, három interception, két kihagyott mezőnygól és egy blokkolt punt is. A Raiders a támadósorozatai felében nem érte el a két yardot sem, a Broncos pedig úgy nyert, hogy több büntetése volt (11), mint first downja. Geno Smith 143 yardot és egy interceptiont dobott, Ashton Jeanty 19 próbálkozásból 60 yardot és egy TD-t futott, míg Jakobi Meyers elcserélése után Tyler Lockett (öt elkapás, 44 yard) lett az első számú elkapó. A hazaiaknál Bo Nix kerek 150 passzolt yarddal zárt, egy TD-t passzolt, s kétszer eladta a labdát. A Denver támadósorából Troy Franklin (öt elkapás, 40 yard, 1 TD), mellett még JK Dobbins (18 labdacipelés, 77 yard) emelhető ki.

NFL
ALAPSZAKASZ
10. FORDULÓ
Péntek
Denver Broncos–Las Vegas Raiders 10–7 (0–7, 7–0,  3–0, 0–0)

Vasárnap
15.30: Indianapolis Colts–Atlanta Falcons, Berlinben (Tv: Arena4)
19.00: Chicago Bears–New York Giants
19.00: Miami Dolphins–Buffalo Bills
19.00: Minnesota Vikings–Baltimore Ravens
19.00: New York Jets–Cleveland Browns
19.00: Tampa Bay Buccaneers–New England Patriots (Tv: Arena4)
19.00: Carolina Panthers–New Orleans Saints
19.00: Houston Texans–Jacksonville Jaguars
22.05: Seattle Seahawks–Arizona Cardinals
22.25: San Francisco 49ers–Los Angeles Rams (Tv: Arena4)
22.25: Washington Commanders–Detroit Lions
Hétfő
2.20: Los Angeles Chargers–Pittsburgh Steelers (Tv: Arena4)
Kedd
2.15: Green Bay Packers–Philadelphia Eagles (Tv: Arena4)

Szabadnapos: Cincinnati Bengals, Dallas Cowboys, Kansas City Chiefs, Tennessee Titans

 

Legfrissebb hírek

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
9 órája

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
17 órája

Hosszabbítás után maradt veretlen a Chiefs; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
2026.09.21. 06:19

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
2026.09.20. 23:03

Nem lassít a Bills: a Lions ellen 41 pontot szerezve avatta fel új stadionját a Buffalo – videó

Amerikai sportok
2026.09.18. 08:34

Ki állítja meg Josh Allent és a Buffalo-támadósort?

Amerikai sportok
2026.09.17. 14:49

Retteghetnek a riválisok, a Kansas City csodafegyvert talált

Amerikai sportok
2026.09.15. 16:46

NFL: Mahomes egy futott TD-vel, a Chiefs kiütéssel indította a szezont

Amerikai sportok
2026.09.15. 08:02