Több mint hetven sportolóval bővült a Magyar Honvédség Sportszázada

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.12.05. 15:12
null
Fotó: Dömötör Csaba
A budapesti Stefánia Palotában megtartott ünnepségen Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára bejelentette, hogy a szeptemberben kiírt nyílt pályázatot követően száz százalékban feltöltötték a Magyar Honvédség Első és Második Sportszázadát. Schmidt Ádámmal, a HM sportért felelős államtitkárával többek között azt hangsúlyozták, a sportszázadi szerepvállalás nyújtotta kettős életpályamodell segíti az átlépést a civil életbe az aktív pályafutás későbbi befejeztével.

Több mint hetven sportolóval bővült a Magyar Honvédség Sportszázada, akiket ünnepélyes keretek között köszöntöttek pénteken a budapesti Stefánia Palotában. A Honvédelmi Minisztérium szeptember 1-jén hirdetett nyílt pályázatot új katonasportolók állományba vételéről, lehetőséget biztosítva nekik arra, hogy sporttevékenységük folytatása mellett önkéntes tartalékos katonaként teljesítsenek szolgálatot a honvédség állományában abban a vármegyében, amelyben életvitelszerűen élnek és sportolnak, emellett kettős életpályamodellt biztosítsanak nekik.

„A magyar kormánynak a sport és a honvédelem egymást építő pillérek – mondta köszöntőjében Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára. – A sport fejleszti a testet, a jellemet, a honvédelem pedig megőrzi mindazt, amiért érdemes küzdeni: a hazát, a szabadságot és a közösséget. Ezek együtt adják azt az alapot, amelyre a nemzet biztonsága és jövője épül. A sportszázadban kettős életpályamodellt is kínálunk, a sportolói karrierhez illeszkedik a katonai alapkiképzés, az edzésekhez, versenyekhez igazodik maga a szolgálat. Örömmel jelentem be, hogy az értékelő bizottság döntése alapján száz százalékban feltöltöttük a Magyar Honvédség Első és Második Sportszázadát, ezzel új fejezetet nyitottunk a magyar honvédelem történetében.”

Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára kiemelte, a sport és a honvédelem egymást építő pillérek (Fotó: Dömötör Csaba)

Kutnyánszky Zsolt rámutatott, míg a 2017-ben, több évtized után életre hívott Első Sportszázadba a kiemelkedő nemzetközi versenyeredményekkel rendelkező sportolók csatlakozhattak – kiemelve Siklósi Gergelyt, Fojt Sárát, Pupp Noémit és Kovács Richárdot –, a 2023-ban létrehozott másodikba a hazai versenyrendszerben kiemelkedő versenyzők tehették meg ugyanezt. Kiemelte a közelmúlt katonasportolói sikereit, Szira Zsófia és Gémes Levente szakaszvezetők aranyérmeit a budapesti U23-as ökölvívó Európa-bajnokságról, valamint Özbas Szofi tizedes diadalát az Abu-Dzabiban rendezett cselgáncs Grand Slam-versenyről múlt szombaton. Elmondta, hogy 192 pályázat érkezett be a Honvédséghez. „A sport és a katonai hivatás természetes szövetségesei egymásnak, megtanít a kitartásra, a tiszta küzdelemre, a fegyelemre, erősíti a közösséget egy olyan közegben, ahol a fizikai erő mellé erkölcsi tartás is társul, ahol a bajtársiasság nem csupán szó, hanem a mindennapok része, ahol a fegyelem, becsület, hazaszeretet ma is létező értékek, és ahol minden edzés és verseny egy apró győzelem önmagunk felett.”

Schmidt Ádám, a HM sportért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a Sportszázad a kiváló sportolókat testesíti meg a Honvédség kötelékében. „Mindig felhívom a figyelmet, amikor sportolókhoz szólok, hogy fontos előre gondolni a pályafutás utáni civil életre is, aki pedig a Honvédségben elköteleződik, lépést tesz abba az irányba, hogy legyen egy mankó a kezében, amikor az aktív karrierjét befejezi. Számos nyugat-európai országban bevett szokás, hogy a különböző rendvédelmi szervek segítik a sportvilág szereplőit, az anyagi támogatás mellett hivatást is tanulnak. Emellett szerintem ez egy menő dolog, ráadásul a sportban és a kiképzésben tanultakat is lehet hasznosítani a másik területen.”

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Schmidt Ádám hangsúlyozta, fontos előre gondolni a pályafutás utáni civil életre is, aki pedig a Honvédségben elköteleződik, mankót kap a későbbi civil élet elkezdésére (Fotó: Dömötör Csaba)

Krizsán Szabolcs őrnagy, Grand Prix-győztes és Eb-bronzérmes korábbi cselgáncsozó elmondta, a programban részt vevő motivált, elkötelezett fiatalokkal a magyar sport és a honvédség is gazdagodik, a Sportszázadba belépők pedig rendre támogató közegre lelnek. Cél a feladatok végrehajtásának optimalizálása, az első században főleg a honvédelmi nevelés, a toborzás, az állandó állomány fizikai állapotának fejlesztése, míg a másodikban olyan munka egyes szervezeteknél, amely mellett kivitelezhető a napi két edzés, és a versenyekre készülés.

„Azért jelentkeztem, mert fontosnak tartottam, hogy meglegyen a Sportszázad által kínált hátterem a pályafutásom folytatásához, emellett mindkét bátyám sportszázados, édesapám is sok érdekes történetet mesélt a katonaságról, illetve én már megcsináltam korábban az alapkiképzést, mindenhonnan jó tapasztalatokat gyűjtöttem, nem esett nehezemre ezt az utat választani. Még nem tudom pontosan, milyen szerepet töltenék be később, a visszavonulás után, de abszolút el tudom képzelni magam ezen a területen” – mondta Lévai Levente Európa-bajnok birkózó a Nemzeti Sportnak.

Balról jobbra: Hajdu Jonatán, Nagy Bianka és Lévai Levente (Fotó: Dömötör Csaba)

„Szeretem magam új területeken kipróbálni, a Sportszázad pedig jó lehetőséget ad erre, Kíváncsi vagyok, milyen kihívások elé állít majd a katonaság, miközben a pályafutásomat is folyamatosan építhetem. Öthetes alapkiképzésben veszünk részt, illetve ezt teljesíthetjük tizenkét hétvége alatt, ha előbbi ütközne valamelyik versennyel” – mondta Nagy Bianka világ- és Európa-bajnok kenus, míg Hajdu Jonatán vb-aranyérmes kenus hozzátette: „Extra biztonsági hálót is jelent a Sportszázad, bármi olyan sérülést szenvednék, amely miatt nem folytathatom a pályafutásomat, akkor egy jó átmenet lehet a katonaság a civil élet felé.”

Rajtuk kívül olyanok is újonnan csatlakoztak a Sportszázadhoz, mint Lakos Regina Eb-ezüstérmes ökölvívó, Losonczi Dávid világ és Európa-bajnok magyar birkózó, Gazsó Alida Dóra olimpiai ezüstérmes, vb- és Eb-aranyérmes kajakozó, valamint Márton Richárd Európa-bajnok úszó.

 

Legfrissebb hírek

A teqball bekerült az Ázsiai Játékok és az Ázsiai Beach Games hivatalos programjába

Egyéb egyéni
7 órája

Schmidt Ádám: Fontos, hogy a fiatalokat megtartsuk a sportban

Egyéb egyéni
2025.12.03. 13:35

Megnyílt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség budapesti irodája

Kajak-kenu
2025.12.02. 21:21

Schmidt Ádám: Egész Európában problémák vannak a sportszakember-képzéssel

Egyéb egyéni
2025.12.01. 12:18

Schmidt Ádám: a Sportoló Nemzet Program célja, hogy minél több fiatal sportoljon

Egyéb egyéni
2025.11.28. 15:52

Szerbia legmodernebb sportközpontjába látogatott a sportállamtitkár

Egyéb egyéni
2025.11.27. 12:14

Több mint 800 millió forintra jelentkezhetnek a kis és közepes sportegyesületek

Egyéb egyéni
2025.11.21. 12:13

Újabb 14 vidéki tanuszoda építéséről döntött a kormány

Úszás
2025.11.20. 11:49
Ezek is érdekelhetik