Bundesliga: Nem hibáztatom a csapatot – Dárdai Pál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.06. 09:41
null
A pénteki meccs után Dárdai Pál gratulált Hansi Flicknek a győzelemhez (Fotó: AFP)
Mint ismeretes, a Hertha BSC pénteken hazai pályán 1–0-ra kikapott a Bayern Münchentől a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A berliniek vezetőedzője, Dárdai Pál a meccs után arról beszélt, nem hibáztatja csapatát a vereségért, játékosai mindent megtettek.

 

„Mindent kiadtunk magunkból, amit tudunk. Nem hibáztathatom a csapatot, nagyon egységesek voltunk” – értékelt a Bayern München elleni 1–0-s vereséget követően Dárdai Pál, a Hertha magyar vezetőedzője. Müncheni kollégája, Hansi Flick elismerte, a fővárosiak megnehezítették a dolgukat.

„Az első félidőben nehézkesen játszottunk. Néhány szituációt túl kellett élnünk, de összességében a csapat jól végezte a dolgát. Egy-nullra nyertünk, szóval elégedett vagyok. Győzelemmel akartunk indulni Katarba, így szép repülés vár ránk” – fogalmazott Flick a lefújást követően.

Csakhogy a Bayern éjszakai utazása nem a tervek szerint alakult, ugyanis a bajorok nem tudtak időben felszállni, és az éjszakai repülési tilalom miatt nem repülhettek el az éjjel Katarba, ahol hétfőn a klub-vb elődöntőjében érdekelt a gárda. Így csak reggel, több mint hétórás késéssel szállt fel a repülőjük Berlinből (erről itt olvashat bővebben).

A pénteki meccs kapcsán a Herthában csereként bemutatkozó, a héten szerződtetett világbajnok, Sami Khedira is megszólalt: nagyon boldog volt, hogy hosszú kihagyás után újra pályára léphetett és optimistán értékelte a találkozót.

„Tudtuk, mik a Bayern gyengéi. Ezeket próbáltuk is kihasználni, még ha ez nem is volt elég a gólszerzéshez. Azonban ha így dolgozunk és játszunk a folytatásban is, akkor a következő hetekben biztosan pontokat szerzünk.”

A Juventustól érkezett 33 éves Khedira a hosszabbítással együtt 15 percet töltött a pályán, ezalatt 1.69 kilométert tett meg, tízszer ért labdába, kilenc passzkísérletéből nyolc pontos volt, kapott egy sárga lapot – összegezte a teljesítményét a kicker.de.

A Hertha Dárdaival a kispadon a Frankfurt után a Bayern ellen sem tudta átírni a papírformát és vereséget szenvedett. Jövő héten Stuttgartban javíthat a csapat.

NÉMET BUNDESLIGA
20. FORDULÓ
Hertha BSC–Bayern München 0–1 (0–1)
Berlin, Olimpiai Stadion. Vezette: Robert Schröder
HERTHA:Jarstein – Pekarík, Stark, Torunarigha (Alderete a szünetben), Mittelstädt – Ascacibar (Khedira 81.), Tousart – Lukebakio (Leckie 81.), Darida (Guendouzi, 56.), Matheus Cunha – Piatek (Radonjics 63.).Vezetőedző: Dárdai Pál
BAYERN: Neuer – Pavard, Süle, Alaba, L. Hernández – Kimmich – Gnabry (Tolisso 73.), Müller, Sané (Douglas Costa 73.), Coman (Choupo-Moting 88.) – Lewandowski. Vezetőedző: Hansi Flick
Gólszerző: Coman (21.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 20 15 3 2 58–26 +32 48
2. RB Leipzig 19 11 5 3 32–17 +15 38
3. Wolfsburg 19 9 8 2 30–19 +11 35
4. Eintracht Frankfurt 19 8 9 2 38–28 +10 33
5. Bayer Leverkusen 19 9 5 5 32–19 +13 32
6. Borussia Dortmund 19 10 2 7 38–27 +11 32
7. Mönchengladbach 19 8 8 3 36–29 +7 32
8. Union Berlin 19 7 8 4 34–24 +10 29
9. Freiburg 19 7 6 6 33–32 +1 27
10. VfB Stuttgart 19 6 7 6 35–29 +6 25
11. Werder Bremen 19 5 7 7 24–27 –3 22
12. Hoffenheim 19 6 4 9 29–34 –5 22
13. Augsburg 19 6 4 9 20–30 –10 22
14. 1. FC Köln 19 4 6 9 18–32 –14 18
15. Hertha 20 4 5 11 25–36 –11 17
16. Arminia Bielefeld 19 5 2 12 15–32 –17 17
17. Mainz 19 2 4 13 18–40 –22 10
18. Schalke19151315–49–34 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik