Bundesliga: a Bayern tehetsége a Herthában folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.01.07. 15:29
null
Sinan Kurt a Herthában folytatja pályafutását (Fotó: herthabsc.de)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha a hivatalos honlapján jelentette be Sinan Kurt szerződtetését. A 19 esztendős szélső 2019 nyaráig szóló szerződést kötött a berlini csapattal, vételárát nem hozta nyilvánosságra a két klub.

 

A fiatal futballista a bajorok engedélyével szerdán orvosi vizsgálatokon vett részt Berlinben, melyeket sikeresen teljesített, így csütörtökön aláírta három és fél évre szóló szerződését.

A korosztályos válogatott játékost a német labdarúgás egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon, szerződtetése már decemberben szóba került a Herthánál.

A fővárosi együttes vezetőedzője, Dárdai Pál jó véleménnyel van a 19 éves szélsőről, de vele kapcsolatos fenntartásait is megfogalmazta.

„Kurt tehetséges futballista, márpedig kivételes képességű fiatalt bármikor szívesen szerződtetünk. A gyorsasága és a technikai adottságai nagyszerűek, de azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a felnőttmezőny szintjére ő még nem egészen érett” – mondta a magyar szakember.

Kurt vételárát nem hozta nyilvánosságra a két klub.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik