Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.06.04. 13:42
null
Carles Martínez Novell (Fotó: bayer04.de)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen csütörtök délután hivatalos oldalán jelentette be, hogy Carlos Martínez Novell lett a csapat új vezetőedzője.

A spanyol szakember az egy idény után menesztett Kasper Hjulmand helyét veszi át a „gyógyszergyáriak” élén, szerződése a klub közleménye szerint 2028. június 30-ig szól. Elődjével ebben az idényben hullámzóan teljesített a Bayer, a klubvezetés a legnagyobb kudarcnak azt tartotta, hogy a csapat nem tudta magát kvalifikálni a Bajnokok Ligája következő kiírásába, ezért a dán edző elbocsátása mellett döntött. 

A 42 éves Carles Martínez Novell legutóbb a francia élvonalbeli Toulouse vezetőedzője volt, amellyel a kilencedik helyen zárt a Ligue 1-ben. Ezt megelőzően az utánpótlásban dolgozott, s irányította többek között a kuvaiti U20-as válogatottat, de megfordult az FC Barcelona akadémiáján is.

„Alaposan megvizsgáltuk, hogy melyik vezetőedző illene leginkább a Bayer fejlődésének következő szakaszához – idézte a klub hivatalos honlapja Simon Rolfes sportigazgatót. – Carles Martínez a Toulouse-ban számos fiatal játékost fejlesztett sikeresen, és egy nemzetközi garnitúrából sikerült erős egységet kovácsolnia. Emellett jelentős szakmai tudást hoz magával az FC Barcelona akadémiáján eltöltött éveiből. Világos elvekkel rendelkező, modern filozófiát képviselő edző, aki úgy véljük, hogy fontos impulzusokat adhat a klub jövőjének.”

A Leverkusen közleménye szerint Carles Martínezt holnap (pénteken) mutatják be hivatalosan is a BayArénában tartandó sajtótájékoztatón.

 

Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
10 órája

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34

Bundesliga: égzengés várható a Régi Erdészháznál

Német labdarúgás
2026.08.29. 09:10