Asztalitenisz: két negyeddöntő a magyar fiataloktól az utánpótlás Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.07.19. 17:43
null
Az ifjúságiak között fiú egyesben Varga Botond, míg serdülő leány párosban Fegyver Zsófia jutott el a negyeddöntőig a portugáliai korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon.

Elmaradt a magyar éremszerzés az ifjúsági és serdülőkorú asztaliteniszezők portugáliai Gondomarban megrendezett Európa-bajnokságán.

Ehhez alapvetően ketten jártak igazán közel a mieink közül, az U19-es korosztályból Varga Botond, míg az U15-ösöknél Fegyver Zsófia szerepelt a legjobban.

, míg az U15-ösöknél  szerepelt a legjobban.

Az idősebbek között fiú egyesben nem az a Lei Balázs jutott a legmesszebb, akitől előzetesen remélni lehetett (egyesben már a 64 között kiesett, míg párosban a 16 között búcsúzott), hanem Varga Botond, aki sorrendben svájci, osztrák, bosnyák és román játékost verve (hármat ebből szettveszteség nélkül) jutott el a legjobb nyolcig, ahol aztán a Spincity Sportegyesület ígérete öt szettben kikapott a bolgár Yoan Velicskovtól a négy közé jutásért.

Mindeközben a fiatalabb korosztályban Fegyver Zsófia (Asztalitenisz Sport Klub Szeged) leány párosban – a román Kariss Serban oldalán – volt csak egyetlen lépésre a dobogós helyezésektől. A magyar-román duó kiemeltként egy ukrán egység sima legyőzésével indított a 32 között, majd a következő körben Fegyverék a franciákat is felülmúlták, utána a negyeddöntőben viszont a Kobosz, Nawrocka lengyel kettős megállította őket. Egyesben Fegyver a 32 között kapott ki. 

Az ifjúsági lányoknál egyesben legjobb magyarként Nagy Rebeka és Nagy Judit jutott a legtovább, és egyaránt a 32 között szenvedett vereséget. 

Serdülő fiú párosban Gilicz Bálint az osztrák Joshua Sams oldalán a nyolcaddöntőben esett ki.

Fegyver Zsófia a serdülők között párosban jutott el a legjobb nyolcig az Eb-n Forrás: ETTU

Korábban a csapatversenyben sem termett sok babér a mieinknek, miután egyik magyar együttesnek sem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé. Az ifjúsági lányok a 9., a fiúk a 11. helyen zártak, míg a serdülő lányok a 15., a fiúk pedig csak a 19. helyet szerezték meg, utóbbiak ezzel visszaestek a második divízióba.

Legutóbb 2023-ban, Gliwicében fordult elő, hogy a magyar küldöttség érem nélkül végezzen az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

(Kiemelt képen: Varga Botond Forrás: ETTU)

Legfrissebb hírek

Vívás: Kozma Laura értékes tagja maradna a juniorválogatottnak

Utánpótlássport
3 órája

Női asztalitenisz Ek: spanyol, román és szlovák ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb egyéni
4 órája

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
7 órája

Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
Tegnap, 15:29

Cselgáncs: csütörtökön kezdődik a podgoricai junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Öttusa: az Eb után a vb-t is megnyerte Kósa Nóra az U15-ösök között

Utánpótlássport
2026.09.01. 14:52

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58