Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.07.15. 10:36
Manfred Manglitz (sötét mezben) egy 1965-ös mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Gyászol a német labdarúgás, életének 87. évében elhunyt Manfred Manglitz, korábbi válogatott kapus.

A kölni születésű Manfred Manglitz Leverkusenben kezdte felnőtt pályafutását, majd a Bundesligában a duisburgi Meidericher SV-ban mutatkozott be.

1969-ig szolgálta a duisburgiakat, majd két évet Kölnben védett, pályafutása során a bajnokságban egyszer, a Német Kupában háromszor lett ezüstérmes. 1965 és 1970 között négyszer védett a nyugatnémet válogatottban, 1970-ben nem játszó kerettag volt a vb-bronzérmes csapatban.

Manglitz történelmet írt azzal, hogy ő lett a Bundesliga történetének első kapusa, aki gólt szerzett, 1967-ben a Mönchengladbach hálóját vette be tizenegyesből. 1971-ben belekeveredett egy vesztegetési botrányba, ami után örökös eltiltást kapott a német szövetségtől. Bár 1974-ben amnesztiát kapott, már csak alacsonyabb osztályban tért vissza a pályára.

Pályafutása befejezése után Spanyolországban élt, éttermet vezetett. Rövid betegség után hétfőn hunyt el.

 

Legfrissebb hírek

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
Tegnap, 12:49

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56