Az Allianz Aréna közelében álló alkotás sportszerelésben ábrázolja a „Császárt”, amint jobb lábát a labdán tartja.
Herbert Hainer, a bajor klub elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: ez a szobor az FC Bayern DNS-ének egy darabja, bronzba öntve.
„Az élet múlandó, a futball is múlandó, de a legendák maradnak” – mondta.
Az emlékmű a stadionhoz vezető sétányon áll, nem messze a 2021-ben elhunyt Gerd Müller szobrától. A két világklasszis annak idején együtt játszott a Bayernben és a válogatottban is. Az 1.2 tonnás szobor Matilde Romagnoli alkotása, Münchenben készült, és a helyi Kurt Landauer Stiftung projektjének köszönhetően valósult meg – az alapítványhoz szurkolók, szurkolói klubok és cégek juttatták el önzetlen adományaikat.
Beckenbauer csütörtökön lett volna 80 éves.