Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

M. B.M. B.
2025.05.09. 14:22
null
Xabi Alonso bajnoki címmel és kupagyőzelemmel a tarsolyában távozik Leverkusenből (Fotó: Imago Images)
A német élvonalban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen a hivatalos honlapján közölte, hogy az idény végén távozik a csapat vezetőedzője, Xabi Alonso.

A gyógyszergyári klub közlése szerint az eredetileg 2026 nyaráig szóló szerződést az edző saját kérésére bontják fel, s utódjáról a megfelelő időben adnak majd tájékoztatást.

„Köszönettel tartozom a Bayer Leverkusennek, a játékosoknak és a stábomnak, a klubnál dolgozóknak és természetesen a szurkolóknak. Sikereinket kiemelkedő csapatmunkával értük el. A klub rendkívüli bizalommal fordult felém, s megérdemelten nyerte meg története első német bajnoki címét. Köszönetem és csodálatom mindenkinek, aki részt vett ebben a sikerben, valamint a Német Kupa megnyerésében. A klub jó úton jár, én pedig izgatottan fogom követni a történet további fejezeteit” búcsúzott el a klubtól Xabi Alonso.

A baszk szakember következő csapata egybehangzó sajtóinformációk szerint a Real Madrid lesz, amelynél Carlo Ancelotti helyét veszi át a következő idénytől. Mint arról beszámoltunk, Alonso hároméves szerződést ír alá a spanyol fővárosban, s viszi magával másod-, illetve erőnléti edzőjét is. 

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 12:11

A Real Madrid már megegyezett Xabi Alonsóval – sajtóhír

Carlo Ancelotti az esetleges bajnoki arany esetén is elbúcsúzik a királyi klubtól.

Xabi Alonso 2022 októberében vette át az akkor a kiesés ellen küzdő Leverkusen irányítását, amelyet a felsőházba kormányozott, majd a következő idényben duplázott a gyógyszergyári csapattal (amely így történelme első Bundesliga-diadalát ünnepelhette), s döntőt játszott az Európa-ligában.

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
20 órája

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Angliában vállalhat munkát Xabi Alonso – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.12. 10:17
Ezek is érdekelhetik