Bayern: Nagelsmann elárulta, visszatér-e a hétvégén Sadio Mané

L. M.L. M.
2023.02.17. 17:03
null
Sadio Mané visszatérésére már nem kell sokat várni (Fotó: Getty Images)
Szombaton a német Bundesligát vezető Bayern München a Mönchengladbach otthonába látogat a 21. fordulóban. A bajorok vezetőedzője a mérkőzés előtt csapata szélsőiről és a novemberben megsérült Sadio Mané felépüléséről is beszélt.

 

„Arra számítok, hogy Serge (Gnabry – a szerk.) fog holnap játszani” – idézte Julian Nagelsmannt, a Bayern München vezetőedzőjét a szombati mérkőzés előtt a Kicker. A német azt is hozzátette, hogy egyszerre csak tíz mezőnyjátékos lehet pályán, és megérti a német válogatott futballista helyzetét, „senki sem tapsol annak, ha nem játszik”.

A bajorok trénere elmondta, csak a Mönchengladbach elleni találkozó előtti utolsó edzésen derül ki, hogy mi lesz Kingsley Coman sorsa, akit a keddi, Paris Saint-Germain elleni meccsen vádliproblémák miatt kellett lecserélni.

Nagelsmann szót ejtett Sadio Manéról is, aki még novemberben sérült meg és a katari világbajnokságot is kihagyta.

„Vasárnap beszáll – utalt a szakember arra, hogy szenegáli szélsője a hétvégén edzésbe áll, ám a szombati találkozón biztos, hogy nem lép pályára. – Elméletileg egy hét múlva újra játszhat, fizikailag rendben van. A technikai részén és a párharcain még egy kis ideig dolgozni kell, de nem rendkívül sokáig. Ő már nem egy fiatal tehetség, időre van szükség.”

A vezetőedző azt is elárulta, hogy ismét bevethető lesz Dayot Upamecano és Joshua Kimmich is, valamint a jövő héten már Nusszair Mazraui is a csapattal fog edzeni.

BUNDESLIGA
21. FORDULÓ
SZOMBAT
15.30:
Mönchengladbach–Bayern München (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 20 12 7 1 59–18 +41 43
2. Union Berlin 20 13 3 4 35–24 +11 42
3. Borussia Dortmund 20 13 1 6 40–26 +14 40
4. Freiburg 20 11 4 5 32–31 +1 37
5. RB Leipzig 20 10 6 4 40–26 +14 36
6. Eintracht Frankfurt 20 10 5 5 40–29 +11 35
7. Wolfsburg 20 8 6 6 38–26 +12 30
8. Bayer Leverkusen 20 8 3 9 33–32 +1 27
9. Werder Bremen 20 8 3 9 31–39 –8 27
10. Mönchengladbach 20 7 5 8 35–33 +2 26
11. 1. FC Köln 20 6 8 6 32–31 +1 26
12. Mainz 20 7 5 8 30–32 –2 26
13. Augsburg 20 6 3 11 25–36 –11 21
14. Hoffenheim 20 5 4 11 29–39 –10 19
15. Bochum 20 6 1 13 24–49 –25 19
16. Hertha 20 4 5 11 24–36 –12 17
17. VfB Stuttgart 20 3 7 10 23–36 –13 16
18. Schalke 20 2 6 12 14–41 –27 12
Legfrissebb hírek

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34
Ezek is érdekelhetik