Bundesliga: a 83. percben mentett pontot a Bayern

K. B.K. B.
2022.08.27. 20:27
null
Leroy Sané a 83. percben mentett pontot a Bayern Münchennek (Fotó: AFP)
A Bayern München hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Borussia Mönchengladbachhal szombaton, a német első osztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 4. fordulójában.

Úgy tűnt, minden úgy történik, ahogyan azt a Bayern München szeretné, hiszen hihetetlenül nagy nyomást gyakorolt a Borussia Mönchengladbachra. A 34. percbenMané kiváló ütemben mozgott az ötösön belülre érkező labdára, és megszerezte a vezetést, egyben a negyedik gólját az évadban – legalábbis ezt gondolta mindenki. Csakhogy a videobíró segítségével érvénytelenítették a találatot. Négy perccel később Mané ismét betalált, mindhiába, mert ezúttal is lesről indult. A 43. percben aztán jött a meglepetés:Upamecano hibázott azzal, hogy elengedte a távolról felívelt labdáért szaladó Marcus Thuramot, aki így ziccert vezethetett végig, s tette is ezt meg, sikeresen (0–1) – VIDEÓ ITT!

A második félidőben még veszélyesebben játszott a Bayern, gyakorlatilag folyamatosan támadott, de sokáig azt lehetett hinni, nem jön össze az egyenlítés. A 83. percben azonban, a 27. kapura lövési kísérletből gól született, Leroy Sané volt eredményes 12 méterről (VIDEÓ ITT!). Mint kiderült, ezzel pontot mentett csapatának, hiszen 1–1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

A Mönchengladbach kapusa megsüvegelendő teljesítményt nyújtott, a Kicker azt írja, hogy a Yann Sommer által hárított 19 labda rekord a Bayern München ellen – az eddigi csúcsotAlexander Schwolow tartotta, ő 2022. januárjában, a Hertha játékosaként 14 lövést védett.

NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ
Bayern München–Borussia Mönchengladbach 1–1 (Sané 83., ill. M. Thuram 43.)

KORÁBBAN
Hertha BSC–Borussia Dortmund 0–1
(Modeste 32.)
Hoffenheim–Augsburg 1–0 (Geiger 39.)
Mainz–Bayer Leverkusen 0–3 (Palacios 29., J. Frimpong 39. 41.)
Kiállítva:Hincapié (Leverkusen, 77.),Bakker (Leverkusen, 90+4.)
Schalke 04–Union Berlin 1–6 (Bülter 31. – 11-esből, ill. Thorsby 6., S. Becker 36., 46., Haberer 45+3., Michel 87., 90.)
RB Leipzig–Wolfsburg 2–0 (Nkunku 4. – 11-esből, 90.)

Pénteken játszották
Freiburg–Bochum 1–0 (Grifo 48.)

KÉSŐBB
Vasárnap
15.30: 1. FC Köln–VfB Stuttgart (Tv: Arena4)
17.30: Werder Bremen–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 4 3 1 16–2 +14 10
2. Union Berlin 4 3 1 11–3 +8 10
3. Freiburg 4 3 1 7–3 +4 9
4. Hoffenheim 4 3 1 8–5 +3 9
5. Borussia Dortmund 4 3 1 7–4 +3 9
6. Mönchengladbach 4 2 2 7–4 +3 8
7. Mainz 4 2 1 1 4–5 –1 7
8. 1. FC Köln 3 1 2 6–4 +2 5
9. Werder Bremen 3 1 2 7–6 +1 5
10. RB Leipzig 4 1 2 1 6–5 +1 5
11. Bayer Leverkusen 4 1 3 4–6 –2 3
12. Augsburg 4 1 3 3–8 –5 3
13. VfB Stuttgart 3 2 1 3–4 –1 2
14. Wolfsburg 4 2 2 2–6 –4 2
15. Eintracht Frankfurt 3 2 1 3–8 –5 2
16. Schalke 4 2 2 4–11 –7 2
17. Hertha 4 1 3 2–6 –4 1
18. Bochum 4 4 3–13 –10 0
Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
4 órája

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
12 órája

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49