Bayern: újabb játékos került Münchenbe az Ajaxtól – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 18:25
null
Gravenberch 2027-ig írt alá (Fotó: fcbayern.com)
A 10-szeres holland válogatott középpályás, Ryan Gravenberch a német labdarúgó Bundesligában szereplő Bayern Münchennél folytatja a pályafutását. A 20 éves játékos 2027-ig írt alá a bajorokhoz – írja a klub honlapja.

 

Gravenberch ebben az idényben 42 tétmérkőzésen 3 gólt szerzett és 6 gólpasszt adott az Ajaxban. Nyolc éves korában csatlakozott a klub akadémiájához.

Az átigazolási hírekben jártas olasz sportújságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint 25 millió eurót fizetett a Bayern Gravenberch játékjogáért, valamint 7 százalék illeti meg a holland együttest az átigazolási díjból, amennyiben a Bayern értékesíti a jövőben.

„Nem kellett sokat gondolkoznom a Bayern ajánlatán. Ez a világ egyik legnagyobb klubja, a világ minden tájáról szeretnének itt játszani. Azért jöttem Münchenbe, hogy címeket nyerjek. Bármi lehetséges, beleértve a Bajnokok Ligája megnyeresét is” – idézi Gravenberchet a bajorok honlapja.

A Bayern májusban már bejelentette egy másik Ajax-játékos, a marokkói Nusszair Mazraui szerződtetését.

 

Legfrissebb hírek

Több mint 12 millió euróra büntette a klubokat a Német Labdarúgó-szövetség

Német labdarúgás
2025.12.26. 13:02

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49
Ezek is érdekelhetik