Mainz: pénzügyi vita állhat Szalai várható távozásának hátterében

2020.09.22. 17:28
null
Szalai Ádám valószínűleg távozik a Mainztól (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, már nem tagja a Mainz első csapata keretének Szalai Ádám. A Bild utánajárt, mi vezetett-e a felek kurta-furcsa szakításához: a német lap úgy értesült, az elválás hátterében nem szakmai, hanem anyagi okok vannak.

 

A tekintélyes német szaklap, a Kicker hétfő este számolt be róla, hogy a mainzi vezetőség elköszönt Szalai Ádámtól, mondván: a 63-szoros válogatott támadó már nem szerepel a Bundesliga-csapat sportszakmai terveiben. Lapunk is idézte aztán Rouven Schröder sportigazgatót, aki sommásan így fogalmazott honfitársunkról: „Elmondtuk Szalai Ádámnak, hogy sportszakmai terveinkben már nem kap szerepet, mert szerintünk lehetetlen, hogy az általa remélt játékperceket ebben az idényben megkapja Mainzban.”

Szalait kitették a Mainz első keretéből
Szalai ügynöke: A klub eljárása elképesztő és elfogadhatatlan

A Kicker többször is megemlítette cikkében, hogy a válásnak szigorúan sportszakmai okai vannak. És mert Schröder sportigazgató is megingathatatlanul ezt ismételgette, a német Bild című lap utánajárt, nem valami más – fogalmazzunk úgy, sérelem – vezetett-e a felek kurta-furcsa szakításához. A legnagyobb példányszámú bulvárlap világhálós kiadása úgy értesült, Szalai Ádámot az RB Leipzig elleni vesztes bajnoki (1–3) után tették ki a csapatból, ráadásul a vezetőség még az edzések látogatása alól is felmentette, hogy lehetőleg minél gyorsabban új munkaadót találjon magának. Az elválás hátterében ugyanakkor – a Bild szerint – nem szakmai, hanem anyagi okok vannak. Konkrétan egy elmérgesedett pénzügyi vita.

Kényes téma: még a tavasszal, a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben történt, hogy Rouven Schröder arra kérte a profikat, közös megegyezéssel csökkentsék a fizetésüket, nehogy veszélybe kerüljön a klub fizetőképessége. A sportigazgató nyitva hagyott azonban egy kiskaput, amikor azt mondta, a kieső fizetéseket utólag megkaphatják a labdarúgók, ha az egyesület „újra egyenesbe jön”.

Mivel a meccsnapi bevételek megcsappantak – a bajnokikat zárt kapuk mögött rendezték és rendezik –, a játékosok egy eurócent pluszt sem kaptak, noha úgy tudták, ha a közvetítési jogok értékesítése után járó pénz első részlete megérkezik a klubhoz, az új idényben sorban állhatnak a kasszánál. Ezt azonban írásban egyik fél sem rögzítette. Mindenesetre a Bild szerint Schröder tárgyalásba kezdett a játékosok tanácsával, amelynek Szalai Ádám is tagja, hogy közölje a pótlás elmaradását. A lap azt írja, honfitársunk vitába keveredett felettesével, és ingerülten mutatott rá, hogy a szerződésük alapján járna nekik a pénz. Úgy tudni, Schröder nem ment bele a vitába, s berekesztette a megbeszélést.

Nem zárható ki, hogy a támadó ezért maradt ki a Leipzig elleni meccskeretből. Igaz, Achim Beierlorzer vezetőedző a Szalai Ádámot hiányoló újságíróknak azt mondta a lefújás után, hogy gyors játékosokra akarta alapozni csapata támadójátékát.

Az Index megkereste a Mainzot, a klub pedig megerősítette, a magyar támadó szigorúan sportszakmai okokból került ki az első keretből. A német csapatnál úgy fogalmaztak, annyit vállaltak, ha az egyesület újra stabil lábakon, megpróbálják visszafizetni az összeget azoknak, akik erre igényt tartanak. Azt viszont nem kívánták kommentálni, kik jelezték „behajtási szándékukat” a klub felé.

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11