Mainz: „A klub eljárása elképesztő és elfogadhatatlan” – Szalai ügynöke

B. A.B. A.
2020.09.22. 19:10
null
Valószínűleg az utolsó Szalai-gólöröm a Mainz színeiben (Fotó: AFP)
Bár a Bild információi szerint Szalai Ádám és a Mainz szakításának anyagi okai vannak, a támadó menedzsere, Oliver Fischer szerint a játékos semmi olyat nem tett, amiért büntetést érdemelne.

 

A tekintélyes német szaklap, a Kicker hétfő este számolt be róla, hogy a mainzi vezetőség elköszönt Szalai Ádámtól, mondván: a 63-szoros válogatott támadó már nem szerepel a Bundesliga-csapat sportszakmai terveiben. A Kicker többször is megemlítette cikkében, hogy a válásnak szigorúan sportszakmai okai vannak. És mert Schröder sportigazgató is megingathatatlanul ezt ismételgette, a német Bild című lap utánajárt, nem valami más – fogalmazzunk úgy, sérelem – vezetett-e a felek kurta-furcsa szakításához. A legnagyobb példányszámú bulvárlap világhálós kiadása úgy értesült, Szalai Ádámot az RB Leipzig elleni vesztes bajnoki (1–3) után tették ki a csapatból, ráadásul a vezetőség még az edzések látogatása alól is felmentette, hogy lehetőleg minél gyorsabban új munkaadót találjon magának. Az elválás hátterében ugyanakkor – a Bild szerint – nem szakmai, hanem anyagi okok vannak. Konkrétan egy elmérgesedett pénzügyi vita.

Ennek ellentmond a Szalai Ádámot képviselő Oliver Fischer nyilatkozata, a menedzser nem kímélte a klubot a döntés miatt.

„A Mainz eljárása elképesztő és elfogadhatatlan, Szalai Ádám sem a pályán, sem azon kívül nem tett olyat, amiért büntetést érdemelne. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a csatár most egy csapásra kikerült a klub sportszakmai terveiből, és még az edzésektől is eltiltják. Mindenki előtt világos, hogy az eltanácsolásának nem szakmai okai vannak. Fontosnak tartom Ádámról elmondani, hogy a koronavírus-járvány miatti fizetésátütemezést minden esetben elfogadta. Nemcsak eleget tett az egyesület kérésének, hanem azokat a játékosokat is meggyőzte arról, hogy ez a helyes megoldás, akik kételkedtek ebben” – idézi Fischert a bild.de.

Legfrissebb hírek

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Ráadásbeli öngóllal nyert a Lipcse; hatgólos meccsen ikszelt a Leverkusen

Német labdarúgás
2026.03.07. 17:35

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

Schäferék 94. perces tizenegyesgóllal kaptak ki; megszakadt a Hoffenheim remek hazai sorozata

Német labdarúgás
2026.02.28. 17:48

A Hamburg pontot szerzett Mainzban

Német labdarúgás
2026.02.20. 22:36

Továbbra is nagy formában a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.02.13. 22:25

A Stuttgart idegenben ütötte ki a Bayer Leverkusent

Német labdarúgás
2026.01.10. 20:40

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37
Ezek is érdekelhetik