Bayern: megsérült az edzésen a világbajnok védő

H. K.H. K.
2020.07.26. 14:19
null
Benjamin Pavard (jobbra) megsérült az edzésen (Fotó: AFP)
A gárda vasárnapi edzésén megsérült Benjamin Pavard, a Bayern München labdarúgója.

 

A német média egybehangzóan számolt be a francia világbajnok hátvéd sérüléséről, amit nem sokkal később Hansi Flick, a bajorok vezetőedzője hivatalosan is elismert.

„Igen, Benjamin Pavard valóban megsérült a mai felkészülésen. Egyelőre nincs meg a pontos orvosi diagnózis, nem tudjuk, mennyit kell kihagynia, várjuk az eredményt. Egy beadást próbált meg blokkolni, a lába ekkor a levegőben volt, a mozdulatsor végén azonban rosszul fogott talajt. Reméljük, hogy nem nagy a baj” – árulta el a tréner, miután az edzést Pavard sérülése miatt félbe is szakították.

A tréner hozzátette, hogy a 24 esztendős játékos a bokáját fájlalta.

Pavard a jelenlegi idényben eddig összesen 46 mérkőzésen lépett pályára, ezeken négyszer volt eredményes, emellett kiosztott hét gólpasszt is. Noha a német sorozatok már véget értek, a Bayern Münchennek a Bajnokok Ligájában még „jelenése” lesz – augusztus 7-én a nyolcaddöntők elmaradt visszavágóival folytatódik a jelenlegi kiírás: a bajorok egy nappal később a Chelsea-vel csapnak össze, az odavágón 3–0-ra győztek.

FRISS: A Bayern München 15 óra után a hivatalos honlapján közleményt adott ki, melyben az olvasható, hogy Pavard-nak megsérült a bal bokájában az egyik szalag, azt viszont nem részletezte a klub, mennyit kell kihagynia a játékosnak.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49