Bundesliga: több csapat is edzésbe állt hétfőn – képek

2020.04.06. 17:52
null
Így nézett ki az edzés... (Fotó: fcbayern.com)
A német élvonalban szereplő klubok közül négynél is megkezdték az edzéseket hétfőn: a Bayern München, a Borussia Mönchengladbach, a Wolfsburg és a Paderborn játékosai március közepe után tréningeztek újra.

 

A Bayern München is a munkát hétfőn folytató csapatok között volt, és a bajorok játékosai ötfős, kis csoportokban tréningeztek az érintkezés elkerülésével – ahogy a Mönchengladbachnál és a Wolfsburgnál is tették.

A münchenieknél a bemelegítés után futás, majd a kapura lövés gyakorlása szerepelt a programban, amit technikai elemek követtek, amelyeket a megfelelő távolságtartás betartása mellett is el lehetett végezni.

„Nagyon szokatlan volt ilyen kis létszámban gyakorolni, de jó volt újra személyesen látni a fiúkat. Köszönettel tartozunk a klubnak és az itt dolgozóknak, hogy ezekben a nehéz időkben lehetővé tették számunkra, hogy tudjunk tréningezni” – fogalmazott az edzést követően Manuel Neuer, a csapat kapusa a klub hivatalos honlapján.

Ugyanitt a Bayern azt is közölte, hogy a játékosok az edzés előtt, során és után minden szükséges higiéniai eljárást szigorúan ellenőrizve betartottak, hogy így is akadályozzák a koronavírus terjedését.

Coutinho (labdával) és Süle (Fotó: AFP)
Coutinho (labdával) és Süle (Fotó: AFP)
Neuer munkában (Fotó: AFP)
Neuer munkában (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
12 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
15 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik