Németország: Bayern-edző még sohasem kezdett olyan jól, mint Flick

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 09:26
null
Flick kinevezése jó ötletnek tűnik egyelőre (Fotó: AFP)
A Bayern München kedden 6–0-ra nyert a Bajnokok Ligájában a Crvena zvezda vendégeként. A Niko Kovac menesztése után megbízott vezetőedzőként dolgozó Hans-Dieter Flickkel az együttes pazarul teljesít.

 

A Bayern München november elején megköszönte Niko Kovac munkáját, s az addig segédedzőként dolgozó Hans-Dieter Flicket bízta meg ideiglenesen az együttes irányításával.

Az 54 esztendős német szakemberrel – aki korábban éveken át volt Joachim Löw szövetségi kapitány szakmai stábjának tagja – a gárda mind a négy találkozóját megnyerte, ráadásul a Bayern összesen 16 gólt szerzett és nem kapott gólt.

Az Opta statisztikája szerint Bayern-edző még sohasem kezdett ilyen jól a müncheni kispadon.

Flick kinevezése óta a München 2–0-ra legyőzte otthon az Olympiakoszt, hazai pályán 4–0-ra kiütötte a nagy rivális Borussia Dortmundot, majd a Fortuna Düsseldorf vendégeként is 4–0-ra nyert. Kedden pedig hatgólos győzelmet aratott Belgrádban.

A Bayern november 30-án odahaza a Bayer Leverkusen ellen folytathatja Flick remek szériáját.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
B-CSOPORT
Crvena zvezda (szerb)–Bayern München (német) 0–6
(Goretzka 14., Lewandowski 53., 60., 64., 68. – az elsőt 11-esből, Tolisso 89.)
Tottenham Hotspur (angol)–Olympiakosz Pireusz (görög) 4–2 (Alli 45+1., Kane 50., 77., Aurier 73., ill. el-Arabi 5., R. Semedo 19.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 5 5 21– 4 +17 15
2. Tottenham 5 3 1 1 17–11 +6 10
3. Crvena zvezda 5 1 4 3–19 –16 3
4. Olympiakosz 5
1 4 7–14 –7 1

Az utolsó fordulóban:
December 11., szerda
21.00: Bayern München (német)–Tottenham Hotspur (angol)
21.00: Olympiakosz Pireusz (görög)–Crvena zvezda (szerb)

OptaFranz on Twitter

4 - Hansi Flick wins all of his first 4 games in charge (with a goal difference of 16-0) - thereby having the best start of all @FCBayernEN coaches. Solution? #FKCZFCB #ChampionsLeague



 

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
Tegnap, 13:19

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.15. 19:58

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38
Ezek is érdekelhetik