Bayern: Kovac már nem lesz müncheni sikerkovács – hivatalos

T. I.T. I.
2019.11.03. 21:00
null
Niko Kovac ideje lejárt Münchenben (Fotó: AFP)
Távozik a Bayern München kispadjáról Niko Kovac – jelentette be a bajor klub hivatalos honlapja. A Dortmund elleni rangadón az eddigi segédedző, a Bayernben játékosként 104 mérkőzést lejátszó Hans-Dieter Flick irányít majd.

 

A Bayern München vasárnap este hivatalos honlapján jelentette be Kovac távozását. A horvát tréner utódját egyelőre nem nevezték meg. Csak annyi biztos, a jövő hétvégi, Borussia Dortmund elleni rangadón, valamint a hétközi Bajnokok Ligája-fordulóban Kovac eddigi segédedzője, Hans-Dieter Flick irányít majd.

A tréner távozásáról közös megegyezéssel döntöttek, jelentette be a klubot működtető vállalat vezérigazgatója, Karl-Heinz Rummenigge.

„Az elmúlt hetek eredményei alapján úgy éreztük, cselekednünk kell. Vasárnap rendkívül komoly, nyílt hangvételű beszélgetést tartottunk Kovaccsal, Uli Hoeness-szel és Hasan Salihamidziccsal. És arra jutottunk közösen, hogy már nem Niko a Bayern vezetőedzője. Mindannyian sajnáljuk, hogy így alakult, ugyanakkor szeretnénk köszönetet mondani Nikónak a munkájáért, különösen az előző idényben elért duplájáért.”

„A klub meghozta a lehető leghelyesebb döntést. Az eredményeink és az utóbbi hetekben mutatott játékunk késztetett minket erre a lépésre. Testvéremmel, Roberttel együtt szeretnék köszönetet mondani a Bayernnek azért a lehetőségért, amit az elmúlt másfél évben kaptunk. Ez idő alatt megnyertük a bajnokságot, a kupát és a Szuperkupát. Jó időszak volt, de sajnos ma véget ért. Minden jót kívánok a klubnak és a csapatnak” – búcsúzott a sorsával jelek szerint gyorsan megbékélő Niko Kovac a Bayern hivatalos honlapjának adott nyilatkozatban.

Az Eintracht Frankfurttól elszenvedett hétvégi 5–1-es vereség után több mint várható volt Kovac távozása. Vasárnap délelőtt már több olyan jel is akadt Münchenben, amely a búcsút vetítette elő. A nyílt edzést például lemondta a klub, a tíz órai gyakorlás zárt kapuk mögött kezdődött. A sport1.de beszámolója szerint Kovac már nyolc óra előtt megérkezett az edzőközpontba.

A Bayern München legutóbbi négy bajnokiján mindössze négy pontot szerzett, ezeken a találkozón pedig összesen tíz gólt kapott.

Érdekesség, hogy Kovac épp az Eintrachttal – a Bayern ellen – megnyert 2018-as kupadöntő után lett a bajor klub edzője. Most egykori klubja zárta mintegy keretbe müncheni regnálását.

A 48 éves szakember 65 tétmérkőzésen irányította a bajorokat, ezek közül negyvenötöt megnyert, és csak nyolcon kapott ki, amint arra Rummenigge is utalt. Bár első idényében is sok kritikát kapott, akkor még Német Kupát és bajnoki címet tudott nyerni a csapattal.

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ

Eintracht Frankfurt–Bayern München 5–1 (Kosztics 25., Sow 33., D. Abraham 49., Hinteregger 61., Paciencia 85., ill. Lewandowski 27.)

Legfrissebb hírek

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
Tegnap, 10:16

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 07:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13