Bundesliga: korábbi csapatához igazolhat Szalai Ádám – sajtóhír

R. B.R. B.
2019.08.01. 09:46
null
Szalai Ádám iránt a Mainz érdeklődik (Fotó: AFP)
A Kicker szerint a német élvonalbeli Mainz csatárt keres, s nem kizárt, hogy a Hoffenheimben futballozó Szalai Ádámra esik a választása.

 

Mint ismert, a 31 esztendős magyar válogatott támadó 2010 és 2013 között szerepelt a Mainzban, itt mutatkozott be a német első osztályban. Szalai a Mainz színeiben 85 tétmérkőzésen összesen 24 gólt szerzett.

A Kicker azt írta, a Mainz Jean-Philippe Mateta és Dzsi Dong Von sérülése miatt olyan csatárral erősítene, akinek jelentős Bundesliga-tapasztalata van. Ez a feltétel igaz Szalaira, hiszen a magyar futballista 219 találkozón lépett pályára a ligában.

Mivel Szalainak élő szerződése van a Hoffenheimmel, a Mainznak átigazolási díjat kellene fizetni, de az összeg nem lenne magas a Kicker szerint. Viszont Szalainak be kellene érnie alacsonyabb fizetéssel a Mainzban.

A lap megjegyzi, Szalai várhatóan kevés lehetőséghez jut a Hoffenheimben a következő idényben.

A Transfermarkt Szalai Ádám piaci értékét hárommillió euróra becsüli.

Az 56-szoros válogatott játékos az előző idényben 37 tétmeccsen jutott szóhoz klubjában, összesen hat gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

Szalai nemrég a Bildnek azt mondta, nem érzi a feltétel nélküli bizalmat a Hoffenheimnél, s megfontolná a klubváltást.

A Kicker néhány órával az eredeti cikk megjelenése után azt írta, a Mainz elvetette Szalai átigazolásának ötletét, mert a csatár nem illik bele a csapat játékába.

Legfrissebb hírek

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
25 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
12 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
18 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
22 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik