Légiósok: Szalai két gólt lőtt a törököknek, azok ismét leigazolnák

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.29. 10:04
null
Szalai Ádám érdekli a török Trabzonsport (Fotó: AFP)
Török források szerint továbbra sem tett le Szalai Ádám megszerzéséről a Trabzonspor, amely ellen a magyar támadó két gólt is szerzett a héten, felkészülési mérkőzésen. Szalai nem zárja ki a klubváltást.

 

Ugyan pályára lépései száma miatt életbe lépett a szerződésében foglalt opció és így a 2019–2020-as idényre automatikusan meghosszabbodott Szalai Ádám szerződése a Hoffenheimnél, mégsem biztos a magyar csatár maradása a Bundesligában.

Török források szerint a legutóbbi idényben negyedik helyen záró Trabzonspor tárgyalásokat folytat Szalai megszerzéséről. A csapat a múlt héten személyesen gyűjthetett tapasztalatokat a 31 esztendős futballistáról, aki felkészülési mérkőzésen kétszer is bevette a törökök kapuját.

A 61saat.com emlékeztet, a Trabzonspor már a télen is szerette volna megszerezni a magyar csatárt, ám nem sikerült megegyeznie a Hoffenheimmel a vételárról: 2-2.5 millió euró körüli összegről volt ekkor szó.

A Trabzon mellett a Galatasaray is érdeklődött Szalai iránt az elmúlt hónapokban, ám a magyar válogatott támadó akkor kijelentette, szeretne a német élvonalban maradni.

Szalai most viszont a Bildnek már arról beszélt, megfelelő ajánlat esetén nem zárja ki, hogy elhagyja a Hoffenheimet.

„Sosem volt könnyű a helyzetem. Valahogy minden idényben a peremről kellett csapatba küzdenem magam. Az igazat megvallva, csak a válogatottnál éreztem feltétel nélküli bizalmat. Jól érzem magam Hoffenheimben, de ha valahol, hasonlóan magas szinten kicsit több bizalmat kaphatnék, megfontolnám a klubváltást. Ha ez nem így lesz, akkor pedig készen állok ismét 120 százalékot nyújtani minden egyes edzésen és megküzdök a játékidőmért itt” – idézik a 31 esztendős csatárt.

Szalai 2014 nyara óta játszik a Hoffenheimben, amelynek színeiben 112 tétmérkőzésen 24 gólnál jár.

Közben az ESPN arról ír, hogy Szalai mellett egy kétszeres Bajnokok Ligája-győztes csatárt is kinézett magának a Trabzonspor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik