Bayern München: Robben elárulta, ki volt a kedvenc edzője

H. D.H. D.
2019.08.20. 15:20
null
Arjen Robben és felesége a Bild gáláján (Fotó: AFP)
Mint ismert, Arjen Robben 2019 júliusában bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól. A holland klasszist díjazták a Bild gáláján, ahol többek között a terveiről és arról is beszélt, hogy melyik edzővel szeretett a legjobban együtt dolgozni a Bayern Münchennél.

 

„Erre nem könnyű válaszolni, hiszen sok remek és sikeres edzővel dolgoztam együtt. De ha egyet ki kell emelnem, akkor Pep Guardiolát mondanám. A legjobban az ő irányítása alatt élveztem a játékot, egyszerűen fantasztikus volt. Amikor Pep megérkezett, már harmincéves voltam. Ilyen korban a szinten tartásra koncentrálsz és arra, hogy ne legyél egyre rosszabb. Nála viszont újra egyre jobb és jobb lettem. Olyan poszton is játszottam, amire korábban sosem gondoltam volna. Ő volt a legjobb” – mondta Arjen Robben a Bild gáláján.

A holland klasszis a visszavonulásával kapcsolatban elmondta, ez volt élete legnehezebb döntése. Emellett azt is elárulta, azért teljesen nem távolodik el a labdarúgástól.

„A következő idényben a fiatalabb fiam csapatának edzője leszek. Az edzésprogramot gondolom már mindenki kitalálta: jobbról befelé húzol, aztán ballal jöhet a lövés…” – utalt Robben a tőle jól megszokott és szinte tökéletesre fejlesztett mozdulatsorra.

Hollandia: Arjen Robben bejelentette visszavonulását - NSO

Felhagy a profi labdarúgással Arjen Robben, a hollandok kiváló szélsője - derült ki a játékos által a holland sajtóhoz eljuttatott közleményből. Arjen Robben szép pályafutás végére tett pontot (Fotó: AFP) A 35 éves futballista a Groningenben lett profi, majd a PSV-ben, a Chelsea-ben, a Real Madridban és a Bayern Münchenben szerepelt.



Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38