Hoffenheim: Ki tudja, hány ehhez fogható pillanatban lesz még részem – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.15. 14:48
null
Szalai Ádám a kemény munkában hisz (Fotó: achtzehn99.de)
Nagyszerű meccset zárt előző héten a Hoffenheim magyar válogatott futballistája, Szalai Ádám, aki nem állna meg ennyinél, és a Schalke ellen ismét bizonyítana.
Szalai duplázott; idegenben nyert a Hertha
Szalai: Nem különleges érzés a Mainz ellen betalálni
Spontán dalt költöttek Szalairól a szurkolók
„Szalai Ádám most megérkezett Hoffenheimbe; a nézők a szívükbe zárták”
Szalai Ádám bekerült a forduló válogatottjába

December 13. után tudott ismét nyerni a Hoffenheim, a Mainz elleni 4–2-es sikerből Szalai Ádám két góllal vette ki a részét. Mondhatni, tökéletes nap volt számára a múlt szombati?

„Határozottan. Imádom az ilyen pillanatokat, amikor a csapattársaimmal és a szurkolókkal közösen ünnepelünk, nincs ennél jobb érzés. Már elmúltam harminc, ki tudja, hány ehhez fogható pillanatban lesz még részem – mondta nevetve Szalai a Hoffenheim hivatalos oldalának. – Érzelmekben gazdag események ezek, különösen nekünk, csatároknak, hiszen éppen ezért dolgozunk.”

A magyar válogatott támadó remek teljesítménye a szurkolókat is megihlette, akik spontán dalt költöttek a csatárról.

„A mérkőzés alatt semmit nem hallottam belőle. Túlságosan a játékra koncentráltam, de remélem, hogy még hallhatom a szurkolókat énekelni ezt a dalt másik mérkőzésen. Szeretném megköszönni a támogatásukat!”

Sandro Wagner távozásával nagyobb szerep hárul a többi támadóra, és mivel Mark Uth is elhagyja a szezon végén a Hoffenheimet (a Schalke játékosa lesz), Andrej Kramaric és Szalai több lehetőséghez, egyúttal nagyobb felelősséghez juthat.

„A gólokért élünk, ez minden csatárra igaz. Ahhoz, hogy eredményes legyél, bíznod kell magadban, higgadtnak lenni a kapu előtt, és persze némi szerencse sem árt. A határozottság kulcsfontosságú, de amikor jó formában vagy, mindez jön magától. Ehhez persze nem elég azt gondolnod, hogy nem kell tenned semmit, keményen kell dolgozni, hogy eljuss erre a szintre. A gólok még több találatot eredményeznek, így bízom benne, hogy Andrej és én is folytatni tudjuk a jó sorozatunkat.”

Szalai góljai a Mainz ellen

SZAVAZÁS

Hány gólig jut a most három találatnál járó Szalai Ádám a Bundesliga-idény végére?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Hoffenheim a következő fordulóban a Schalkéhez látogat, vagyis Szalai ismét egy korábbi csapata ellen bizonyíthat.

„A Mainz elleni teljesítményre szeretnénk építeni. Jól fel kell építenünk a játékunkat, amennyiben három ponttal szeretnénk távozni Gelsenkirchenből. A Schalke stabil teljesítményt nyújt a szezonban, ott van az élbolyban. Taktikailag nagyon érdekes mérkőzésre van kilátás, a legfontosabb, hogy az első perctől kezdve önbizalommal játsszunk, és merészen támadjunk – ebben az esetben lesz esélyünk a győzelemre.”

NÉMET BUNDESLIGA
23. FORDULÓ
Péntek
20.30:
Hertha BSC–Mainz 05 (Tv: Eurosport2)
Szombat
15.30: 1. FCKöln–Hannover
15.30: Freiburg–Werder Bremen
15.30: Hamburg–Bayer Leverkusen
15.30: Wolfsburg–Bayern München (Tv: Eurosport2)
18.30: Schalke 04–Hoffenheim (Tv: Eurosport2)
Vasárnap
15.30: Augsburg–VfB Stuttgart (Tv: Eurosport2)
18.00: Borussia Mönchengladbach–Borussia Dortmund (Tv: Eurosport2)
Hétfő
20.30: Eintracht Frankfurt–RB Leipzig (Tv: Eurosport2)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 22 18 2 2 53–17 +36 56
2. RB Leipzig 22 11 5 6 35–29 +6 38
3. Borussia Dortmund 22 10 7 5 47–29 +18 37
4. Eintracht Frankfurt 22 10 6 6 30–25 +5 36
5. Bayer Leverkusen 22 9 8 5 41–29 +12 35
6. Schalke 04
22 9 7 6 34–29 +5 34
7. Augsburg 22 8 7 7 32–28 +4 31
8. Hoffenheim 22 8 7 7 36–35 +1 31
9. Hannover 22 8 7 7 31–32 –1 31
10. Mönchengladbach 22 9 4 9 30–34 –4 31
11. Hertha 22 7 9 6 30–28 +2 30
12. Freiburg 22 5 10 7 23–37 –14 25
13. Wolfsburg 22 4 12 6 25–28 –3 24
14. VfB Stuttgart 22 7 3 12 18–27 –9 24
15. Werder Bremen 22 5 8 9 21–27 –6 23
16. Mainz 22 5 5 12 26–41 –15 20
17. Hamburg 22 4 5 13 17–32 –15 17
18. 1. FC Köln 22 3 4 15 19–41 –22 13
Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11