Bayern: drága vodka, súlyos testi sértés – Vidal újabb balhéja

Vágólapra másolva!
2017.10.27. 11:24
null
Arturo Vidal megint balhéba keveredett? (Fotó: AFP)
Az ördög nem alszik: Arturo Vidal újabb diszkóbalhéjára derült fény, a német élvonalbeli Bayern München labdarúgója ezúttal is kirúgott a hámból, és újabb büntetésre számíthat.

 

Ezúttal több mint egy hónapot kell visszamennünk az időben, egészen szeptember 16-ig, amikor a Bayern München 4–0-ra legyőzte a Mainzot hazai pályán a Bundesligában. Arturo Vidal kezdőként 72 perc játéklehetőséget kapott az azóta menesztett Carlo Ancelotti vezetőedzőtől. A siker megünneplését a balhéiról hírhedté váló chilei középpályás ezúttal kissé túltolta…

Vidal egy nagyobb társasággal – köztük testvérével, Sandrinóval, aki egy tavalyi balhéja után börtönben is volt – a müncheni Crown's Club VIP-részlegén múlatta az időt, ám a Bild szemtanúi szerint a csoport több tagja erősen alkoholos befolyásoltság alatt állt. A Bayern középpályása állítólag egy vodkás üveggel a kezében táncolt az asztal tetején, valamint néhány vendéget inzultált.

A biztonságiak próbálták rendre inteni őket, de Vidal és társai erre még agresszívebbek lettek. A beszámolók szerint poharakat dobáltak, majd kisebb csetepaté is kialakult. A chilei középpályás egyik barátja állítólag egy háromliteres vodkával (amelynek ára 515 euró a klubban, azaz több mint 150 ezer forint) megütött egy vendéget.

A vádakat egyelőre nem bizonyították, de a müncheni rendőrség megerősítette, hogy ismeretlen tettes ellen nyomozás indult súlyos testi sértés miatt, folyik a szemtanúk kihallgatása.

Vidalnak ez már nem az első balhéja: többek között 2014-ben volt klubja, a Juventus 100 ezer euróra büntette, miután kiderült, hogy az éjszakát az egyik szórakozóhelyen töltötte. Jorge Sampaoli, a chilei válogatott korábbi szövetségi kapitánya is elmondta, hogy a Bayern München játékosa alkoholproblémákkal küszködik, volt, hogy részegen ment edzésre is.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
6 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik