Chile: „Vidal nem tud nemet mondani az alkoholra”

Vágólapra másolva!
2017.10.13. 11:40
null
Arturo Vidalnak alkoholproblémái vannak? (Fotó: AFP)
Jorge Sampaoli, a chilei labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya súlyos szavakkal illette a vb-ről lemaradó nemzeti csapatot. A dél-amerikai ország sportsajtója a csúfos bukás okait boncolgatja, az egyik napilap pedig elővette a jelenleg argentin kapitányként dolgozó tréner eddig nem publikált interjúját még 2015-ből.

 

„Egyikük sem volt a megfelelő szinten a világbajnoki selejtezősorozat alatt" – tekintett vissza a Las Últimas Noticiasnak Jorge Sampaoli, aki az argentin válogatottat kijuttatta a 2018-as világbajnokságra. A chilei napilap ezután a múltidézésre fektette a hangsúlyt, és elővette az argentin szakember vallomását a 2015-ös Copa Américáról.

„Arturo Vidalnak orvosra van szüksége. Szereti az alkoholt, nem tudja kontrollálni az ivást. Amikor Limából repültünk haza, útközben megkérdezte, hogy kibonthatja-e a reptéren vásárolt sörét. Mondtam, hogy nem. Aztán később az utaskísérőktől szerzett valahogy egy üveg whiskyt, amit utána nekem kellett eltüntetnem" – mondta kendőzetlen őszinteséggel 2015-ben Jorge Sampaoli, aki a chilei válogatott további tagjairól is megosztotta a véleményét.

„Gary Medel is szeret bulizni, de az alkoholról már leszokott. Eduardo Vargas ahányszor jön a válogatottba, mindig egyre rosszabb. Mauricio Pinilla is mindig csak a partikra gondol. Alexis Sánchez a fejhallgatójával kel és fekszik, egyedül ül a reggelinél, senkivel sem beszél" – így az argentin szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik