Bundesliga: német válogatott támadót szerződtetett a Bayer

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 12:59
A következő szezonban is Bajnokok Ligája-résztvevő Bayer Leverkusen a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megvásárolta Kevin Vollandot, a Hoffenheim német válogatott támadóját. A 23 esztendős játékos ötéves szerződést kötött új csapatával.

A német válogatott bő Európa-bajnoki keretéből kimaradó, a címeres mezt eddig hatszor magára öltő futballista 2010 és 2012 között az 1860 Münchenben játszott, majd a Hoffenheimhez igazolt, melynek színeiben az elmúlt négy évben 132 első osztályú mérkőzésen 33 gólt szerzett.

A Bayer Leverkusen nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyi pénzt fizetett Vollandért, aki a szerződés aláírását követően elmondta, nem szerette volna elszalasztani az esélyt, hogy egy topcsapatban és a Bajnokok Ligájában játsszon.

A tavalyi U21-es Európa-bajnokság álomcsapatába bekerülő Volland megállapodása 2021-ig szól a Bayernél.

Legfrissebb hírek

Sorozatban öt sikernél jár a Dortmund; a Leverkusen pontot szerzett Mönchengladbachban

Német labdarúgás
20 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
2026.02.06. 22:38

A Bayer Leverkusenből szerződtethet magyar fiatalt az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 17:19

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
2026.02.06. 13:03

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.02.03. 22:46

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59
Ezek is érdekelhetik