Bayern: végre középhátvéd! U-válogatott jöhet a nyáron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.18. 12:28
Jonathan Tah, a Bayer Leverkusen fiatal középhátvédje oldhatja meg a Bayern München védőproblémáit. A 20 éves játékos eddig az összes bajnokit végigjátszotta ebben a szezonban.

Az Express információi szerint a nyártól a Bayern Münchenben folytathatja pályafutását Jonathan Tah. Az 1996-os születésű játékos Hamburgban nevelkedett, majd 2013-ban kapta meg első profi szerződését. A „vörös nadrágosok” 2014-ben egy szezonra kölcsönadták a Düsseldorfnak, 2015-ben pedig hét és fél millió euróért eladták a „gyógyszergyáriaknak”.

A 194 centiméter magas belső védő azonnal alapember lett, a Leverkusen idénybeli összes tétmérkőzésén kezdőként lépett pályára és végig is játszotta ezeket a találkozókat.

„Rengeteget fejlődött. Húszévesen is óriási potenciál van benne, de még muszáj várnia a felnőttválogatott meghívóig, amelynek feltétele, hogy folyamatosan jó teljesítményt nyújtson a Bayerben” – vélekedett a játékosról Thomas Schneider, Joachim Löw német kapitány asszisztense.

A Bayern München a szezonban rendszeresen gondok küszködik a belső védők posztján, jelen pillanatban Holger Badstuber május közepéig, Jérome Boateng április végéig, a védelem közepén szintén bevethető Javi Martínez március közepéig van kényszerpihenőn. Medhi Benatia már a csapattal edz, és a Szpartak Moszkvától kölcsönbe érkező Serdar Tasci is játékra alkalmas. A spanyol védő és Badstuber sokat hiányzott az utóbbi időben sérülés miatt, így Tah leigazolásával megoldhatná folytonos védőhiányát a német rekordbajnok.

Az elefántcsontparti származású labdarúgónak 2020-ig van érvényes szerződése a Bayer Leverkusennel.

Legfrissebb hírek

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40
Ezek is érdekelhetik