Bayern: Schweinsteiger távozna, az MU lehet a cél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.12. 09:09
null
Schweinsteiger leléphet Németországból, miután a Bayernnel már mindent megnyert (Fotó: Reuters)
Bastian Schweinsteiger megunta a németországi életét, kipróbálná magát külföldön is. A Bayern labdarúgója a nyáron távozhat a Bundesligából.

A német középpályás hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében vall arról, hogy – mivel már mindent megnyert Németországban – új kalandokra vágyik, és szívesen szerződne külföldre. Schweinsteiger 1998 óta a Bayern játékosa, azóta hét bajnoki címet nyert és 2013-ban elhódította a Bajnokok Ligája serlegét is.

Angol sajtóértesülések szerint az első számú célpont a szigetország lehet számára, a Chelsea és a Manchester United is szerződtetné a középpályást, a két csapat közül pedig utóbbi az esélyesebb.

Louis van Gaal, a „vörös ördögök” menedzsere Münchenben is dolgozott már Schweinsteigerrel, ő tette meg szűrővé a korábban szélsőként játszó labdarúgót. A holland szakember a nyáron is az Old Traffordra csábította volna a középpályást, ám akkor még nem járt sikerrel.

 

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13
Ezek is érdekelhetik